Ízek
Nagy Tokaji Kóstoló hetven pincészettel Budapesten
Több mint hetven pincészet mintegy kétszáz bora ízlelhető meg a Nagy Tokaji Kóstoló keretében, március 28-án a Corinthia Hotel Budapest termeiben, ahol a rendezvény látogatóit nyolc tematikus mesterkurzus is várja.
2015.03.16 11:31MTIA legtöbb hazai és nemzetközi szakember egyetért abban, hogy Tokaj nem pusztán egy a huszonkét magyar borvidék közül, hanem méreténél és borainak egyedi karakterénél fogva kiemelkedik közülük. A nemzetközi márkaépítéssel párhuzamosan ugyanakkor az is alapvető fontosságú, hogy a belföldi fogyasztók is tisztában legyenek azzal, hogy milyen forradalmi változások zajlottak le Tokajban az utóbbi két évtizedben - közölték a szervezők az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a 2015-ben először meghirdetett Tokaj Grand programsorozat célja, hogy a fogyasztók széles körének figyelmét hívja fel a borvidéken mára központi szerepkörbe kerülő száraz tokaji borokra, a mostanra kikristályosodó, magas színvonalú aszústílusra és a gyümölcsös zamatokat magas fokon tükröző, késői szüretelésű tételekre.
Az országszerte zajló tematikus borkóstolók, borvacsorák mellett a programsorozat központi eseménye a Nagy Tokaji Kóstoló lesz. Az eseményen hetven tokaji pincészet mutatja be aktuális kínálatának legizgalmasabb darabjait. Ezen túl a látogatók megismerkedhetnek a borvidék éttermeinek, szállodáinak kínálatával, és önálló standon mutatkozik be több helyi borászati szervezet és a borvidéken zajló rendezvény is.
A belépőjegy egy Béres 5 Puttonyos Tokaji Aszú bor és a sétálótérben további több mint kétszáz tétel kóstolását tartalmazza.
A Tokaj Grandot szervező Winelovers közölte: a csoport prémium boros rendezvényei között kiemelt szerepet szán a Nagy Tokaji Kóstolónak, ezért több újítást is alkalmaz. Nemzetközi mintára kialakítják például az Aszú termet, amely önálló, csendes kóstolást tesz lehetővé. A tokaji portfólió csúcsán álló aszúk közül egy önálló asztalnál kényelmesen helyet foglalva válogathat a borkedvelő, a tételeket pedig egy sommelier szolgálja fel számára, térítés ellenében.
A Nagy Tokaji Kóstoló során különtermekben nyolc, Tokaj világát elemző mesterkurzus várja az érdeklődőket. A széles témakínálatot felölelő programok segítségével a látogatók egészen 1993-ig tekinthetnek vissza a Disznókő 5 puttonyos tokaji aszúinak segítségével, megismerhetik a tokaji száraz borok nemzetközi vetélytársait, csemegézhetnek a Mádi Kör legizgalmasabb boraiból, képbe kerülhetnek Tokaj főbb termőterületeivel egy Szepsy István által vezetett ültetett kóstoló segítségével, egy világszerte ismert borszakértő kommentárjaival tekinthetik át a Tokaj Kereskedőház aktuális kínálatát, valamint tematikus borsorok segítségével megidézik számukra a borvidék három fontos rendezvénye, a Bor, mámor... Bénye, a Tokaj Ősz és a Mindszent Havi Mulatság hangulatát.
A rendezvény részletes programja a http://tokajgrand.hu honlapon található meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06