Feljelentettek két amerikai turistát
Belevésték nevüket a Colosseum falába - bíróság előtt kell felelniük
Feljelentettek két amerikai turistát, aki belevéste nevét a római Colosseum falába. A két fiatal kaliforniai lány szabadságvesztést és tetemes bírságot kockáztat az ókori műemlék megrongálása miatt.
2015.03.09 17:22MTI
A Colosseum látogatói értesítették az őröket, hogy két fiatal lány fémpénzzel betűket vés az ókori amfiteátrum falába. A Colosseum első emeletének egyik belső falán hagyták ott nyolc centiméteres monogramjukat, amely előtt le is fényképezték magukat. A rendőrök a 21 és 25 éves lányt a legközelebbi rendőrőrsre kísérték.
"Megbántuk, amit tettünk, nem gondoltuk, hogy ennyire súlyos kárt okozunk. Egész életünkben emlékezni fogunk rá" - nyilatkozták az olasz sajtónak a lányok, akiknek olasz bíróság előtt kell felelniük a világörökségbe tartozó műemlék megrongálásáért. A Titus császár által 80-ban felavatott Colosseum 1980 óta az UNESCO által védett műemlékek egyike.
Nem ez az első alkalom, hogy a Colosseumba látogató turisták emléket akarnak hagyni maguk után. Tavaly novemberben egy 42 éves orosz turista véste be neve kezdőbetűjét a Colosseum egyik falába. A K betű 25 centiméter magas volt. Négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 20 ezer eurós (több mint 6 millió forint) bírság kifizetésére ítélték.
Szintén tavaly egy 15 éves kanadai fiú letört egy darabot a Colosseum egyik falából, és a követ hátizsákjában rejtette el.
A leghíresebb eset azé a két - a mai napig ismeretlen - amerikai turistáé, aki 1974-ben tört le egy darabot a Colosseumból. Huszonöt év elteltével, 2009-ben az ókori követ postán visszaküldték Észak-Karolinából a római városházára. A mellékelt levélben azt írták, hogy lelkiismeret-furdalásuk volt az amfiteátrum megrongálása miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06