Emléknap
Országszerte megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól
Országszerte megemlékezéseket tartanak szerdán, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján; az Országgyűlés 2000-ben emelte e rangra február 25-én, azt a napot, amelyen 1947-ben jogsértő módon a Szovjetunióba hurcolták a kommunizmus ellen bátran kiálló Kovács Béla országgyűlési képviselőt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.
2015.02.24 17:03MTIA Terror Háza Múzeumban keddtől péntekig tartanak rendhagyó történelemórákat a diákoknak; ezeken az intézmény fiatal munkatársai adnak betekintést a korba és annak eseményeibe. Itt 10 és 18 óra között protokollmentesen, mécsesgyújtással lehet tisztelegni a meghurcoltak emléke előtt.
A kommunista rezsim Budapestjét "a boldog békeidők" és a 20-as, 30-as évek városképével és hangulatával szembeállító, az MTI archívumából válogató, egy héten át látható fotókiállítás nyílik a Clark Ádám téren, ahol délután két órakor Trócsányi László igazságügyi miniszter, valamint Krasznay Béla, a Recski Szövetség Egyesület országos elnöke mond beszédet az áldozatok tiszteletére.
Vidéken is számos településen emlékeznek meg az évfordulóról. A Magyar Politikai Foglyok Szövetségével közösen tart megemlékezést Debrecenben a Fidesz helyi szervezete, Salgótarjánban pedig az önkormányzat.
Pócspetriben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Pécsen Páva Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) mond beszédet a Kovács Béla és sorstársai előtt tisztelgő megemlékezésen, Wittner Mária 1956-os szabadságharcos Szegeden beszél majd az emlékezőkhöz.
A megemlékezésekkel kapcsolatos információ és részletes program a kommunizmusaldozatai.kormany.hu oldalon található.
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával nyilvánította minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.
1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, akit országgyűlési képviselő lévén mentelmi jog védett. Az akció a totális egypárti diktatúra kiépítésének első lépése volt, a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítését, a kisgazdapárt feldarabolását szolgálta, egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.
2015 Magyarországon a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, így nemcsak a kommunizmus emléknapján, hanem egész évben emlékezünk arra a mintegy 700 ezer emberre, akit a második világháború végén vagy után deportáltak az országból.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


