Fini
Megtartották a brüsszeli Csokoládészalont
A hét végén tartották meg Brüsszelben a Csokoládészalont, az édes ízek kedvelőinek legjelentősebb belgiumi eseményét - a tavalyi, első csokoládékiállítás és -vásár nagy sikerére való tekintettel idén másfélszer akkora területen, sokkal több résztvevőt fogadtak a szervezők.
2015.02.08 21:30MTI
Fotó: archív
A rendezvényen a "minden, ami csokoládé"-téma jegyében előadásokon ismertették a kakaóbab termesztésének, a csokoládé készítésének történetét, a híres belga csoki különleges ízvilágának rejtett titkait. A látogatók nagy tetszéssel fogadták a csokoládéból formázott szobrokat is, valamint a részben csokoládéból készült ruhakölteményeket felvonultató divatbemutatót.
A programban szereplő kóstolókon szokatlan ízekkel és illatokkal lehetett megismerkedni - a szalon egyik nagy slágere az első hallásra hihetetlennek tűnő, ibolyaillatú és -ízű csokoládé volt. A rendezvényről a csokoládés édességek elkészítésének receptjeit is magukkal vihették az érdeklődők.
A csokoládé tökéletes élvezetéhez a szervezők szerint elengedhetetlen a megfelelő ital kiválasztása is. Nagy sikere volt annak az az előadásnak, amely a különböző ízű csokoládékhoz illő, azokkal harmonizáló borfajtákról szólt.
Belgium a világ ötödik legnagyobb csokoládéfogyasztója, egy lakosa évente átlagosan 8,3 kiló csokoládét fogyaszt. A szervezők szerint a belga csokoládé iránti külföldi kereslet is folyamatosan növekszik, főként olyan feltörekvő, hatalmas piacokon, mint Kínában és Indiában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


