Az ősi Kína kincsei
Ötezer év kínai művészete az Iparművészeti Múzeumban
A birodalmi központokra koncentrálva tekinti át ötezer év kínai művészetét az Iparművészeti Múzeum (IMM) pénteken nyíló, Az ősi Kína kincsei című kiállítása, melynek látogatói két életnagyságú agyagkatonával is találkozhatnak.
2015.02.05 23:30MTIA több mint 150 műkincset felvonultató, rendkívül jelentős anyaggal az IMM a hazai közönség mellett a magyarországi kínai közösséget is megcélozza - mondta el a csütörtöki sajtóvezetésen Cselovszki Zoltán főigazgató.
Fajcsák Györgyi, a tárlat magyarországi szakértője hozzátette: a legismertebb darabok az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírjából származó cserépkatonák lehetnek, de a három nagy kínai múzeumból származó anyagban több hasonló jelentőségű műtárgy is helyet kapott.
A Senhszi Történeti Múzeum a mai Hszien tartomány régészeti anyagát gyűjti; ezen a területen helyezkedtek el Kína első háromezer évének uralkodói központjai. A délebbi Nancsingi Városi Múzeumnak otthont adó település hat dinasztia fővárosa volt, a Csengtői Császári Nyári Palota Múzeum pedig az utolsó dinasztia Pekingtől északra elhelyezkedő kastélyában működik.
Az első nagy tárgycsoportot a neolitikus kerámiák képezik, ezek közül is kiemelkedik az Jang-sao-kultúrából származó, tál formájú gyermekkoporsó-fedél, melynek díszítőmotívumait máig nem fejtették meg - emelte ki Fajcsák Györgyi. Már az őskortól megfigyelhető az egyik "legkínaibb" anyag, a különleges keménységű jáde használata, melynek megmunkálását a távol-keleti mesterek már több ezer évvel ezelőtt is bravúros ügyességgel végezték.
A legfontosabb szertartási eszközök bronzból készültek: a Sang-korban az italáldozati, a Csou-dinasztia idején pedig az ételáldozatokhoz használt edények voltak a díszesebbek. A kínai birodalmat megalapozó két nagy dinasztia korában az ország politikailag erősen széttagolt volt, de az előkerült tárgyak már ekkor egy viszonylag egységes civilizáció meglétéről tanúskodnak.

Kínát a Kr.e. 3. században Csin Si Huang-ti egyesítette; az első császár síregyütteséhez tartozik az a hatalmas agyaghadsereg is, amelynek katonái harminc év után először láthatók Budapesten. Csin Si Huang-ti óriási kiterjedésű sírját 1974-ben fedezték fel kútásás közben. A lelőhely közepén a császár nyugszik az akkori világot mintázó sírkertben, a kínai tudósok azonban mindaddig nem kezdenek további feltárásokba, amíg ehhez nem áll rendelkezésre a megfelelő technológia.
A Han-korszak jelentőségét mutatja, hogy a kínaiak erről a dinasztiáról nevezték el magukat. Kína ekkor élénk kereskedelmet folytatott távolabbi vidékekkel is, ekkor honosodtak meg az addig használt pónik helyett a közép-ázsiai lovak is, amelyek sokáig még luxuscikknek számítottak; az itt kiállított lovaskatona-modellek így megrendelőjük gazdagságáról is tanúskodnak.
A Tang-dinasztia időszakát máig Kína aranykoraként tartják számon, a birodalom ekkor a világkereskedelem központjának számított. A Selyemút-hálózat mentén érkezett Kínába a buddhizmus az indiai ikonográfiával együtt, és ekkor jelent meg az arany használata is a kínai művészetben. Az indiai hatások lassan belesimultak a kínai kultúrába, és elkészültek a szútrák kínai fordításai is.
Fajcsák Györgyi szerint a 10. század után megfogyatkoznak a régészeti leletek, mert az utolsó ezer év emlékeinek feltárását a kínai tudomány nem helyezi előtérbe, annál gazdagabb azonban az iparművészeti anyag. Rendkívüli technikai tudásról tesznek tanúbizonyságot például a Ming-kori ékszerek, amelyekre kevés drágakő mellett az annál gazdagabb filigrán díszítés jellemző.
Az 1644-ben hatalomra került Csing-dinasztiával zárul a császári Kína történelme. A mandzsu eredetű uralkodócsalád "kínaibb volt a kínaiaknál" - mondta el Fajcsák Györgyi, rámutatva arra, hogy a csengtői nyári palota berendezési tárgyai is a kínai ikonográfiai hagyományokat követik.
A kínaiak például az egyszínmázas kerámiákat tartották elegánsnak, a kékmintás darabokat közel-keleti, majd európai megrendelők részére kezdték gyártani. A bemutatott anyagon jól nyomon követhetők az 1700-as évek technikai újításai, a Sang-kori terembe helyezett 18. századi kerámiák pedig arról tanúskodnak, hogy a kínai kultúra mindig a hagyományok megtartásával törekedett a megújulásra.
Az ősi Kína kincsei című tárlat február 6-tól április 19-ig látható az Iparművészeti Múzeumban.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06