Hungarikum
Uniós díjat kapott a Nánási portéka
Az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) kommunikációs díjának második helyezettje lett Brüsszelben a Nánási portéka elnevezésű, első helyi védjegy és mezőgazdasági márka, illetve a kialakítását szolgáló kampány.
2015.02.06 03:30MTISzolláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere (Fidesz-KDNP) sajtótájékoztatóján elmondta: hatalmas elismerés ez a nánási gazdák, fogyasztók számára.
A nánási emberek szorgalma, tehetsége találkozott akkor, amikor 2013-ban a tanyafejlesztési program keretében létrehozták a termelői piacot, s a helyi termelők által előállított kiváló minőségű élelmiszereket kínálták a helyi fogyasztóknak - közölte a polgármester.
A piacra jutást a kereslet-kínálat függvényében - a fogyasztói szokások figyelembevételével - megfelelő marketinggel érték el. Ebben a munkában segítette a nánásiakat az EMKA Tanácsadó Kft., amely benevezett a KAP kommunikációs díjára.
Almádi Krisztina szakmai igazgató közölte: a 146 induló pályázó közül egyedüli magyarként a Nánási portéka került be a legjobbak közé, s csupán 3 százalékkal maradt le az első helyezettől. A díjátadó január 29-én volt Brüsszelben.
Az MTI kérdésére Szolláth Tibor közölte, elsősorban a nánási fogyasztókat szeretnék ellátni minőségi élelmiszerrel, de gondolnak arra a 200 ezer turistára is, aki évente megfordul a városban. Az is fontos, hogy minél több feldolgozott termék legyen a helyi piacokon - hangsúlyozta a polgármester.
Nánási Portéka Facebook-oldal
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


