Gyász
Meghalt Gordon Zsuzsa kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő
Nyolcvanöt éves korában elhunyt szombaton a Budapesti tavasz sztárja.
2015.01.31 12:53MTI
1929. július 6-án született Budapesten. 1945-ben kezdte meg tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1949 és 1952 között a Pécsi Nemzeti Színházban lépett fel - Móricz Zsigmond Úri murijának Rozikájaként mutatkozott be -, majd tíz évig a Petőfi Színházban és a Jókai Színházban szerepelt. 1962 és 1968 között a Vígszínház társulatának tagja volt, 1968-1969-ben a Mikroszkóp Színpadon játszott.
1969-től harminc éven át az Irodalmi Színpad, a Radnóti Miklós Színpad és a Radnóti Miklós Színház tagja volt. Legjelentősebb színpadi alakításai sorolták a Laodameia címszerepét és Higginsné szerepét a Pygmalionban. Több tévé- és játékfilmben is szerepelt, ezek közül is kiemelkedik Máriássy Félix Budapesti tavasz című 1955-ös filmje, amelyben ő alakította Jutkát.
Munkásságát 1955-ben és 1957-ben ismerték el Jászai Mari-díjjal, 1983-ban érdemes művész lett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06