160 középiskolás csapat részvételével
Elkezdődött a Nemzeti Színház történetét feldolgozó vetélkedő
A teátrum decemberben közzétett felhívására 166 középiskolás csapat jelentkezett. A csapatok négy tizedikes, illetve tizenegyedikes diákból, valamint a tanulókat felkészítő tanárból állnak.
2015.01.13 18:58MTITöbb mint 160 középiskolás csapat részvételével elkezdődött a Nemzeti Színház történetét feldolgozó vetélkedő - tájékoztatta a Nemzeti Színház kedden az MTI-t.
Mint írják, a teátrum decemberben közzétett felhívására 166 középiskolás csapat jelentkezett. A csapatok négy tizedikes, illetve tizenegyedikes diákból, valamint a tanulókat felkészítő tanárból állnak.
A csapatok közül 34 Budapestről, 8 Magyarország határain túlról nevezett, a többiek pedig összesen 46 különböző településen tanulnak. A vidéki csapatok közül a legtöbb, 12 Debrecenből nevezett, Szegednek 9, Szolnoknak 7 csapata van.
A benevezett diákok mintegy 80 százaléka lány, 20 százaléka fiú. Az iskolák közül a legtöbb csapatot, ötöt-ötöt, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, valamint a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola nevezte.
A vetélkedő három internetes fordulóval kezdődik, a döntőbe, amelyet a Nemzeti Színházban rendeznek, a négy legjobb csapat jut be. A díjak színházbérletek, könyvutalványok és táblagépek, a győztes csapat iskolájába pedig egy egész tanítási napra "kitelepül" a Nemzeti Színház.
Az első forduló feladatait a http://www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo/feladatok/1-fordulo oldalon bárki elolvashatja, és akár el is készítheti, a zsűri versenyen kívül is szívesen értékeli azokat - áll a közleményben.
A vetélkedő a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet és a Magyar Teátrum Online együttműködésével valósul meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


