Minősítés
Újabb hungarikumunk: magyar cirkuszi lovasakrobatika
Elindult a magyar cirkuszi lovas akrobatika hungarikummá minősítésének jogi eljárása.
2015.01.11 09:45MTI
Fotó: Facebook/Fővárosi Nagycirkusz
Ezt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár jelentette be a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorának szombati megnyitóján.
Az államtitkár felidézte a műfaj elmúlt három évének legfontosabb állomásait: 2011-ben az előadóművészeti törvény a magyar jogrendbe illesztette a cirkuszművészetet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 2012-ben nemzeti előadó művészeti szervezetté minősítette a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.-t (MACIVA), valamint egy 2013-as törvény megerősítette, hogy a cirkusz önálló előadóművészeti műfaj lehessen.
Hoppál Péter azt is megemlítette, a kulturális államtitkárság támogatni fogja azt a kezdeményezést, hogy a Fővárosi Nagycirkusz épülete a Liget Budapest program keretében megújulhasson.
"A mostani nemzeti gálaműsor több szempontból is jelentősnek és különlegesnek számít, elsősorban azért, mert hazánk legkiválóbb artistaművészei lépnek fel a porondon" - emelte ki a szombattól márciusig 15-ig látható előadást méltatva az államtitkár.
A nemzetközi hírű előadóművészek névsorából kiemelte a Monte Carlóban aranyérmet nyert Richter Flóriánt, a Donnert lovascsoportot, valamint Axt Ibolya trapézművészt.
Mellettük a közönség találkozhat még a 14 év után újra a fővárosi porondra lépő Rippel fivérekkel, Pakucza József erőművésszel, valamint a Baross Imre Artistaképző növendékeivel is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


