Attrakció
Újra magyar csillagok a cirkuszporondon
A nemzetközi hírű, külföldön elismert magyar cirkuszművészeké lesz a főszerep a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorában.
2015.01.09 05:30MTI
A Donnert lovascsoport (FB/MFővárosi Nagycirkusz)
A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. vezetője, Kriza Zsigmond az előadás csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte, a szombattól látható előadás legfontosabb célja, hogy a külföldön nagy ismertségnek örvendő cirkuszművészeket a hazai közönség is jobban megismerje.
"Az előadás igazi sztárparádénak ígérkezik, ugyanis fellép benne a Monte Carlóban aranyérmet nyert Richter Flórián mellett a Donnert lovascsoport, Axt Ibolya trapézművész, valamint 14 év után újra a budapesti manézsban szerepelnek a Rippel fivérek is" - részletezte Kriza.
A műsorban fellép továbbá Pakucza József erőművész, Ádám Krisztián magasdrótszámával és a Baross Imre Artistaképző növendékei karika-, ugródeszka-, illetve kínairúd-produkciókkal. A műsor nemzetközi sztárvendége Cesar Pindo, az ecuadori kígyóember lesz.
Kriza Zsigmond elmondta, hogy január 22-én, a magyar kultúra napján ünnepi gálát rendeznek, amelyben az új műsort Pintér Tibor Lovasszínházának fellépése egészíti ki, valamint egy műsorblokkal megemlékeznek a műfaj egyik kiemelkedő művészéről, Hirsch Zoltán bohócról is, születésének 130. évfordulója alkalmából.
Mindezek mellett januártól folytatódik a cirkuszmisszió is, amelynek keretében március 12-ig minden csütörtökön nehéz sorsú és fogyatékkal élő gyerekeket lát vendégül az intézmény.
A Magyar Cirkuszcsillagokat január 10-től március 15-ig láthatja a közönség a városligeti intézményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:03 Pánik és menekülés a Fehér Ház vacsorájáról - videó
- 7:01 Így rongyolt át a szünetelő testőrökön a Trump-merénylő - videó
- 6:48 Lövöldözés a Fehér Ház vacsoráján, Trumpot és más vezetőket kimenekítettek - videó
- 19:09 Magyar Péter szerint az oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki az országból a magyar emberek pénzét
- 12:01 Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
- 10:14 Oroszországban már be is adták az első betegnek a forradalmi rákvakcinát
- 8:11 Hirtelen egy egész kacsacsalád termett a budafoki medencében - gyors segítség mentette meg a kicsiket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


