Várják a jelentkezésüket
Gyerekekkel folytatódik szeptembertől a Fölszállott a páva
Gyerekek jelentkezését várják a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató új, harmadik szériájába, amely szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában.
2015.01.06 15:33MTI
MTI/Bruzák Noémi
Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója a műsort felvezető keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha a Hagyományok Házával közösen szervezett műsort a gyerekek nem versenyként, hanem élményként élnék meg.
Ennek érdekében nyári tábort szerveznek, ahol a gyerekek megismerhetik egymást, a stábot, ismerkedhetnek a népi hagyományokkal, és a média világához is hozzászokhatnak egy kicsit - tette hozzá.
A műsorba 6 és 14 év közötti gyerekek jelentkezését várják az egész Kárpát-medencéből február 15-ig a www.hagyomanyokhaza.hu vagy a www.folszallottapava.hu weboldalakon. Ezúttal is népzene és néptánc kategóriákban hirdetik meg a versenyt: ezen belül is énekes és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, valamint néptáncegyüttesek jelentkezését várják. A fiatalok autentikus magyar népzenei és néptáncos, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal nevezhetnek.
A várhatóan több ezer jelentkező előzsűrizése a tervek szerint február végéig lezárul, ezután értesítik azt a - körülbelül 300 gyereket jelentő - 48 produkciót, amely bejutott a televíziós műsorba - mondta el Balogh Júlia, a műsor vezető szerkesztője az MTI-nek.
A Fölszállott a páva szeptembertől fut majd a Duna csatornán.
Balogh Júlia elmondta azt is, hogy a zsűri elnöke Sebő Ferenc marad, további tagjait azonban egyelőre nem árulta el.
Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója kiemelte: szeretnének minél több gyereket odaültetni a képernyő elé, hogy "csodálkozzanak rá, szeressék meg, és ha lehet, műveljék is ezt a hagyományos kultúrát".
MTI/Bruzák Noémi
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


