Hét hónap alatt
Csaknem hetvenezren jártak idén a Sóstói Múzeumfaluban
A hét hónapos nyitva tartás során - a múzeumfalu télre bezár - tíz nagyrendezvényt is tartottak, köztük a Világ ízei elnevezésű gasztronómiai show-t, amelyen a történelmi Magyarország tájainak ételkuriózumai mellett a világ földrészeinek legkedveltebb konyhai remekeit és italait is megízlelhették a látogatók.
2014.12.30 04:30MTICsaknem hetvenezer látogató járt 2014-ben a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban, amely egy Árpád-kori falurésszel is bővült az elmúlt évben.
Kisgyörgy Tamás, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyhez tartozó Sóstógyógyfürdőn lévő skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy idén 69 422 látogatót fogadtak, nyolcezerrel többet, mint 2013-ban.
A hét hónapos nyitva tartás során - a múzeumfalu télre bezár - tíz nagyrendezvényt is tartottak, köztük a Világ ízei elnevezésű gasztronómiai show-t, amelyen a történelmi Magyarország tájainak ételkuriózumai mellett a világ földrészeinek legkedveltebb konyhai remekeit és italait is megízlelhették a látogatók.
Öt kiállítást is rendeztek, valamint 83 múzeumpedagógiai foglalkozáson látták vendégül a környék diákjait, illetve 50 családi és céges rendezvénynek adtak helyszínt. Az öt néprajzi tájegység - Szatmár, Rétköz, Nyírség, Nyíri Mezőség és Bereg - népi építészetét, régi épületeit őrző falumúzeum 2014-ben egy Árpád-kori falurésszel bővült, amelynek létesítményeit ásatási megfigyelések, történelmi források és néprajzi kutatások alapján alakították ki.
Az 1,5 hektáros területen - az építkezéssel kilenc hektárra bővült a skanzen - egy-egy honfoglalás kori lakóépületet, földbe vájt házat, alföldi paraszt lakást, várjobbágyi otthont és pákász kunyhót építettek fel. Látható továbbá egy visegrádi ház, amelyben szemléltetik a kor falvainak kialakulását, az ötletektől kezdve a kivitelezésig. Kemence, műhely, terménytároló és kút ugyancsak épült az Árpád-kori falurészben.
A honfoglalás kori falu mellett bővítettek egy régi uradalmi magtárépületet is, amelyben 400 négyzetméter alapterületű kiállító- és rendezvénytermet hoztak létre.
Kisgyörgy Tamás közölte, hogy a skanzen bővítése tovább folytatódik, az országban egyedülállónak számító kismesterségi műhelyek számát 2015-ben kettővel növelik. Kialakítanak egy valamikori kisvárosi varrodát, valamint egy szabóságot is a Sóstói Múzeumfaluban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


