Sztárszínház
Kirobbanó siker: elfogytak A Játékkészítőre a jegyek
Az első hat, teltházas bemutató után immár az összes előadásra elfogytak a jegyek a budapesti Tüskecsarnokban - négy napon át látható - A Játékkészítő című zenés akciómesére. A hírek szerint 2015-ben még visszatér a darab a közönség elé.
2014.12.29 23:30ma.hu
Fotó: Facebook/A Játékkészítő
Már nem lehet kapni jegyet A Játékkészítő című popmusicalre, melyet december 27- 28-29-30-án láthat a közönség a budapesti Tüskecsarnokban.
Szeptember elején került a köztudatba A Játékkészítő, és a neves alkotógárda valamint a parádés szereposztás – Alföldi, Pokorny, Bereczki, Szabó Győző, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi és sokan mások – hamar felkeltette a közönség érdeklődését.
“Bár nagyon bíztunk a sikerben, magunk sem gondoltuk, hogy az eredetileg tervezett tíz előadás helyett végül tizenkét teltház lesz”– mondta Illés Gabriella, a darabot életre hívó TulipánTündér Produkciós Iroda vezetője.
“A Tüskecsarnokban csupán erre a négy napra terveztük az előadásokat idén év végén, de reményeink szerint az elkövetkező évben, sőt években még találkozhat a közönség A Játékkészítővel” – tette hozzá a producer, aki azt is elárulta, hogy a TulipánTündér munkatársai már egy következő, nagyszabású produkción is gondolkodnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


