Hendrix zenéje stílusoktól függetlenül szerethető
Nemzetközi Jimi Hendrix fesztivál a Fonóban
2007-ben első alkalommal került megrendezésre nemzetközi Jimi Hendrix fesztivál Magyarországon.
2008.09.12 21:30ma.huA fellépő zenekarok közül kettő külföldről, Hollandiából és Olaszországból érkezett. Mellettük a Jimi Hendrix Memorial Band és vendégei, a Halper- Kőszegi- Oláh trió és Bornemissza Ádám képviselték a hazai zenésztársadalom azon részét, akik fontosnak tartják Jimi Hendrix zenei örökségének életben tartását, megőrzését, továbbgondolását.
A rendezvényt - melynek a Fonó Budai Zeneház adott otthont - telt házzal tisztelte meg a magyar közönség. Ez a tény, valamint a pozitív visszajelzések bíztatták a szervezőket arra, hogy folytassák a hagyományteremtő kezdeményezést, és évente egy alkalommal, október első felében megrendezzék a Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivált. A Fonó az idén is örömmel ad helyet e produkciónak, míg számos kiváló muzsikus részéről megvan a szándék, hogy részt vegyen a fesztiválon. A tavalyi év programja széles zenei spektrumot kínált, bizonyítva, hogy Jimi Hendrix zenéje stílusoktól függetlenül szerethető, játszható.
A magyar fordítástól a jazzen át az autentikus hendrix-i megszólalásig sokféle zenei felfogásban hallhatott a közönség legalább 50 különböző dalt. Ezt a színes programválasztékot a fesztivál a jövőben is igyekszik megtartani. A szervezők folyamatosan keresik azokat a magyar és külföldi előadókat, akik műsorukkal az újdonság és a minőségi Hendrix-élmény erejével képesek hatni a közönségre. A fesztivál házigazdája â013 a Jimi Hendrix Memorial Band â013 az idén egy hazai, a Gyémánt Bálint Trió, és három külföldi zenekar társaságában muzsikál az este folyamán. Svédországból érkezik a Feedback Family, ahol igen nagy hagyományai vannak a rockzenének.
Ez köszönhető nagyrészt annak, hogy Hendrix számtalanszor megfordult a skandináv országban, mai napig mély nyomokat hagyva az ottani rock-kedvelők, muzsikusok körében. Elég csak Yngwie J. Malmsteen, vagy Mattias Eklundh nevét említeni. Az este „Egzotikus” fellépőjének számít a Törökországból érkező Yildirim Fakilarâ019s Istanblues. Fakilar hazájában több neves muzsikussal dolgozott együtt, majd Bécsbe költözött, ahol éves rendszerességgel tart Hendrix emlékesteket. Zenekarát 2004-ben alakította.
A fesztivál harmadik külföldi vendégének neve sokak számára ismerősen cseng hazánkban is. Leszek Cichonski - aki tagja a nemzetközi összetételű, magyar muzsikusokat (Póka, Solti) is felvonultató Visegrád Blues Band-nek - egyik vezéregyénisége a lengyel rock- blues- funky életnek. Nevéhez fűződik a wroclawi Thanks Jimi Festival, illetve az ehhez kapcsolódó többszörös Guinness World Record, amit évek óta a lengyelek tartanak.

Egyéb programok:
-17 órától író- olvasó találkozó: Göbölyös N. László író dedikálja könyveit.
- A Velezvin Borászati Kft kínálja borait, tart borkóstolót. Palackos borvásár. - CD és lemezbörze, filmvetítés.
- Könyvvásár: A Cartaphilus kiadó hozza el hozzánk rocktörténeti kiadványait.
A koncertek 19.30-kor kezdődnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


