Január 14-ig lehet próbálkozni
Pályázatot írtak ki a Győri Balett igazgatói posztjára
A pályázat benyújtási határideje 2015. január 14. A nyertes pályázó 2014. július 1. és 2020. június 30. között tölti be az intézmény vezetői posztját.
2014.12.16 06:30MTIPályázatot írtak ki a Győri Balett igazgatói posztjára, az erről szóló dokumentumot hétfőn tették közzé a kormany.hu oldalon.
A pályázat benyújtási határideje 2015. január 14. A nyertes pályázó 2014. július 1. és 2020. június 30. között tölti be az intézmény vezetői posztját.
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó szakmai önéletrajzát, a Győri Balett irányítására, működtetésére, fejlesztésére és menedzselésére vonatkozó szakmai programtervet, a művészeti munka öt évre szóló koncepcióját, a látogatottság növelésére szóló tervezetet, valamint a gazdálkodás hatékonyságát megőrző, illetve növelő elképzeléseket. Előnyt jelent a hasonló területen végzett szakmai tapasztalat.
A pályázatokat Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának szakmai bizottsága véleményezi, majd tesz ajánlást az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságnak.
A bizottság a pályázatok értékelése után tesz javaslatot a polgármesternek a vezető személyére vonatkozó közgyűlési előterjesztésre. A megbízásról a szakmai bizottság ülését követő első rendes testületi ülésen döntenek, figyelembe véve az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság ajánlását.
Kiss János, a társulat jelenlegi igazgatója az MTI-nek elmondta: utolsó alkalommal adja be pályázatát a vezetői posztra. Legfontosabb feladata – amennyiben sikerül elnyernie a pozíciót - a következő öt évben az lesz, hogy kinevelje utódját, aki reményei szerint a társulat jelenlegi művészeti asszisztense, Velekei László lesz.
Személyében „biztos kezekben lesz a társulat”- fogalmazott Kiss János. Művészeti terveiről szólva hozzátette: a közönség és a fenntartó elvárásainak továbbra is igyekszik majd megfelelni, emellett szeretné tovább öregbíteni a nemzetközi hírű együttes hírnevét. Kiss János 1979 óta tagja a Győri Balettnek, mint táncművész, majd szóló táncos, 24 éve pedig vezetője.
A társulat a 2013/214-es évadában 37 önálló balett-estet adott, repertoárja 7-8 műsoron tartott, valamint 2-3 új mű bemutatása alkotta. Az idei évadban a már öt futó darab műsoron tartása mellett két újabb bemutatóval készültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


