December 29-én csendül fel
Omega-oratórium a pécsi sportcsarnokban
Az Omega együttes tagjai szimfonikus zenekar és vegyeskórus kíséretében adják elő az Omega-oratóriumot a pécsi sportcsarnokban december 29-én.
2014.12.08 17:22MTITrunkos András, a zenekar producere elmondta, hogy a tavalyi bemutató óta már mintegy húsz koncerten játszották az Omega-dalokból vegyeskórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált művet templomokban.
Az épületek azonban sokszor kicsinek bizonyultak, ezért jövőre sportcsarnokokban és szabadtéren is fellépnek a templomok mellett; a pécsi lesz az első alkalom, hogy várhatóan több ezer ember előtt lépnek fel az előadással - tette hozzá.
A négytételes kompozícióban elhangzik többek között a Ballada a fegyverkovács fiáról, a Gyöngyhajú lány mellett számos nagy Omega-sláger. A környezet, a hangzás, a fénytechnika továbbra is hű marad a templomi világhoz - mondta el Trunkos András.
Kóbor János, az Omega tagja kiemelte, hogy mindig szívesen játszottak Pécsen, hiszen a baranyai megyeszékhelyen szerveződött meg az egyik legnagyobb Omega-klub a zenekar fénykora idején. A zenész korábban úgy jellemezte az Omega-oratóriumot, hogy azt barokk egyházi zene és meditatív, "pink floydos" hangzás jellemzi.
Páva Zsolt, pécs fideszes polgármestere a december 29-i koncerttel kapcsolatban arról szólt, hogy a megyeszékhelyen a karácsony és újév között minden esztendőben színvonalas együttesek lépnek fel, az Omega "kiemelkedően színesíti" a két ünnep közötti zenei kínálatot.
Hozzátette: Pécs igazi "Omega-város", rengeteg rajongóval, ezért a koncertet megelőzően egyedi, az együttes előtt tisztelgő táblákat helyeznek majd el a településre bevezető fontosabb utak mentén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


