Összművészet jövőre
Az Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendége az Örkény Színház lesz
Az Örkény Színház lesz az egyik díszvendég a jövő évi Ördögkatlan Fesztiválon, amelyet 2015. augusztus 4. és 8. között rendeznek meg.
2014.12.02 20:30MTIAz összművészeti fesztiválnak jövőre is a négy kis baranyai falu, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend ad otthont - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a fesztiválon igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre - a könnyűzenétől a dzsesszen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig -, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, valamint civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatkozására, kiállításokra és kézműves vásárokra várják a vendégeket a Villányi-hegység közepén öt napon át.
A budapesti Örkény Színház teljes társulatával ott lesz a 2015-ös fesztiválon, amelyen több előadással és koncerttel vesz részt a teátrum. Az idei Hrabal Vurstlit pedig jövőre Örkény Vurstli követi majd.
Az Ördögkatlan Fesztiválon évek óta jelen van a kaposvári Csiky Gergely Színház és a legjobb független társulatok - így lesz ez 2015-ben is. Díszvendégként találkozhat a közönség Dresch Mihály szaxofonossal, aki több formációban is fellép.
A beremendi Megbékélés Kápolna előtt Dinyés Dániel zenei vezetése alatt Debussy-Bartók-nagykoncert várja a közönséget. Az elhangzó művekhez - Egy faun délutánja, Concerto - Horváth Csaba és a Forte Társulat mozgásszínházi előadása kapcsolódik, amelyet a 8. Ördögkatlanra készít a társulat.
A fesztiválra az előbérletezés december 1-jén indult, a bérletek ára nem változik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


