Színes programok
Adventi hétvégék a Nemzeti Színházban
Színes programokat kínál a közönségnek az adventi vasárnapokon a budapesti Nemzeti Színház. Első alkalommal november 30-án várják az ingyenes rendezvénnyel a nézőket.
2014.11.29 19:22MTIVidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta: karácsonyváró advent délelőttjeikre vasárnaponként elsősorban gyerekeket várnak gyertyagyújtásra, és egy sor programot kínálnak nekik.
Mint mondta, a négy vasárnap délelőttjén - 10 és 13 óra között - például Huzella Péter, a Kaláka Együttes és a társulat színészeinek - Tóth Auguszta, Fehér Tibor, Nagy-Kálózy Eszter - fellépésével várják a gyerekeket karácsony ünnepére készülve.
Az adventi délelőttökön hagyományőrző csoportoktól betlehemes játékokat is láthatnak a nézők. A vállalkozó kedvű fiatalokat kézműves foglalkozások várják: kipróbálható, megtanulható a gyertyaöntés, a mézeskalács·díszítés, a gyertyamártás, a papírmerítés.
A kulisszajárás ezen a négy vasárnapon "betlehemi csillagjárássá" alakul át, amelyben énektanulás és a pásztorokkal való találkozás élménye varázsolhatja el a kicsiket, a mesesarokban pedig a kaposvári egyetem diákjai is mesélnek majd nekik. Minden adventi vasárnap fénypontja a karácsonyi koncert lesz: a Kaláka Együttes, valamint Huzella Péter koncertje mellett Farkas Tünde és zenésztársai, továbbá a Misztrál Együttes muzsikál majd.
Az adventi hétvégék mellett a Nemzeti Színházban decemberben két új bemutató, az Isten ostora és A helység kalapácsa, Bodrogi Gyula és Voith Ági estje, valamint közönségtalálkozók várják a nézőket.
A közönségtalálkozókat a december 4-i Ahogy tetszik és a december 21-i Isten ostora című előadás után tartják. A Nemzeti Színház jegyirodái, az Andrássy út 28. szám alatt és a Nemzeti Színházban az adventi vasárnapokon is nyitva lesznek, és különleges ajánlattal várják a nézőket: kedvezményt vehetnek igénybe és választhatnak a színészek dedikált fényképei közül is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


