Advent első hétvégéjén
Harmadszor rendezik meg az Újszövetség Maratont Székesfehérváron
A szombaton 23 órakor induló rendezvényen önkéntes jelentkezők olvassák fel az Újszövetséget. A résztvevők ötperces részleteket olvasnak fel két Bibliából - a katolikusból és a protestánsból - könyvenként váltakozva.
2014.11.27 20:30MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography
Harmadik alkalommal rendezik meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán az Újszövetség Maratont advent első hétvégéjén.
A szombaton 23 órakor induló rendezvényen önkéntes jelentkezők olvassák fel az Újszövetséget. A résztvevők ötperces részleteket olvasnak fel két Bibliából - a katolikusból és a protestánsból - könyvenként váltakozva.
Idén az első felolvasó Bencze András evangélikus püspök helyettes lesz, őt Spányi Antal katolikus püspök követi, majd Somogyi László református lelkészi-elnök és negyedikként Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András olvas az Újszövetségből.
A tervek szerint a felolvasás vasárnap 18:45-kor ér véget. A különleges lelki eseményt 2012-ben indította útjára a Vörösmarty Színház. Az első Újszövetség Maratonon 140-en, míg a másodikon 240-en olvastak fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


