Kortárs magyar nművészet
Több mint 170 művész alkotásai a Várkert Bazárban
A kortárs magyar képző- és iparművészet sokszínűségét mutatja be a Várkert Bazár déli palotájában pénteken nyílt kiállítás, amelyen a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Vizuális Művészetek Kollégiuma által meghirdetett pályázat nyertesei állítják ki alkotásaikat.
2014.11.21 17:44MTI"Célunk egy olyan reprezentatív tér létrehozása, ahol az NKA által támogatott műveket minél több látogató számára elérhetővé tudjuk tenni" - mondta el Doncsev András, a NKA alelnöke a tárlat megnyitóján.
Felidézte, hogy az elmúlt években dinamikusan nőtt a támogatott és kiállított alkotások száma, hiszen míg hat évvel ezelőtt csupán 27 pályázat kapott támogatást, 2012-ben már 101, tavaly pedig csaknem 200 mű megvalósítását segítette az alap.
Hozzátette: idén az NKA valamennyi kollégiuma összesen mintegy 5000 alkotást részesített több mint 7 milliárd forint támogatásban. A kiválasztás szempontjai között kizárólag a szakmai és művészi színvonal volt a vezérlő elv - hangsúlyozta az alelnök.
Sturcz János, a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiumának vezetője úgy vélte, hogy az NKA által támogatott művészek éves kiállításának jó esélye van arra, hogy átfogó képet adjon a kortárs magyar képző- és iparművészetről. Felidézte, hogy a tárlat előzményei 2006-ra nyúlnak vissza; ekkor rendezett ugyanis először kiállítást az Iparművészeti Múzeum Megvalósult művek címmel a kuratórium által támogatott iparművészek alkotásaiból.
Ebből később hagyomány lett és minden évben helyet adott az intézmény a bemutatónak, idén azonban először egyben, egy helyszínen láthatók a képző- és iparművészeti tárgyak.
Az NKA Művészeti Alkotások Kiállítása című tárlaton a 2013-as alkotói pályázatra született grafikák, festmények, szobrok, kerámiák, textilek és designalkotások 14 teremben mutatkoznak be.
A műfajilag sokszínű munkákban közös, hogy a kortárs magyar képző- és iparművészet kérdéseibe, a kortárs alkotók dilemmáiba, érzéseibe, világról alkotott véleményeibe engednek bepillantást. A tárlat november 21. és 2015. január 31. között látogatható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


