Váratlan lelet
Időkapszulára bukkantak a nagygéci templom felújításánál
Egy 1941-ben elhelyezett időkapszulára, benne pedig egy utókorra hagyott levélre bukkantak a nagygéci templom felújítása során, a váratlan lelet segítségével az eredeti állapotában tudják helyreállítani a szakemberek az 1970-es Tisza-Szamos-közi árvízben megrongálódott imaház belső karzatát.
2014.11.11 15:43MTIA papírost rejtő üvegcsét akkor találták meg az építők, amikor Radovics Krisztina Munkácsy-díjas faszobrász-restaurátor javaslatára elbontották a templom karzatát - közölték az 562 millió forint értékű, a Megmaradás temploma elnevezésű felújítási program szervezői kedden az MTI-vel.
A szakember szerint számos homályos részlet fedi a hétszáz éves templom múltját, a felújítással párhuzamosan zajló kutatás egyik fontos célja, hogy visszaállítsák az eredeti állapotot.
Néhány héttel ezelőtt a szentélyt találták meg a cementpadló alatt, de azt továbbra sem tudták a kutatók, milyen lehetett eredetileg a templom karzata. A most megtalált dokumentum szerint - amelyet valószínűleg Várkonyi Szilágyi Imre lelkipásztor helyezhetett el az üvegben - a karzatot 1941-ben építették át.
Ebben az időszakban több környékbeli templomba orgonát emeltek, így a nagygéci karzatot is bővíteni kellett egy erkélyszerű kiugróval. Az átépítéssel egy időben újrafestették a faberendezéseket.
Az utókornak szánt levélből kiderül, hogy a harmóniumot Szomjas Lajos földbirtokos ajándékozta a református egyháznak, és elhelyezése érdekében toldottak a karzathoz egy kiugrót.
Az asztalos munkálatokat Morvay János helyi lakos vállalta negyvenöt pengőért, a festést pedig a szamosújfalui Fekete Béla százötven pengőért végezte el. A munkálatokra szánt pénz a nagygéci és a komlódtótfalui lakosok adakozásából gyűlt össze - áll a levélben.
Az időkapszulának köszönhetően a karzat eredeti formája mellett a színére is fény derült, így pontosan lehet majd rekonstruálni az építményt. Emellett a szószék fölötti korona és a padok restaurált, rekonstruált másolata is visszakerülhet az évtizedekén át sorsára hagyott templomba.
A nagygéci templom felújítása várhatóan jövő év tavaszára fejeződik be. Az 1970. május 13-án a környékbeli folyókon levonuló árvíz szinte romba döntötte a teljes falut, az ár levonulása után a magyar-román határ közelében lévő község újjáépítését nem engedélyezték az akkori hatóságok.
A Csengerbe és Csengersimára kitelepített 760 nagygéci lakos nem térhetett vissza lakóhelyére, azóta a község híres temploma - amelynek hajója az Árpád-korból, míg szentélye Mátyás király korából maradt fenn - folyamatosan pusztult.
Az egyhajós, támpilléres szentélyű teremtemplom külső falán térdmagasságban jelzés mutatja, hogy meddig ért a települést elborító víz 44 évvel ezelőtt.
A Megmaradás temploma program keretében a műemlék teljes felújításán túl kilátótorony, látogatóközpont és emlékpark épül az imaház mellett. A honfoglaló ősöknek úgynevezett őrtűzoszlop állít emléket, a ligetben további 200 emlékoszlopot állítanak, amelyeken a Kárpát-medencei települések ezrei üzenhetnek az utókornak.
A megépülő látogatóközpontban termet rendeznek be a nagygéci híres családok emlékének és filmen mutatják be a település életét, amelybe azóta kis létszámban a lakosság is visszaköltözött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06