Országszerte
Hangverseny és filmvetítés a Radnóti-emléknapon
Hangversennyel, filmvetítéssel és irodalmi pódiumbeszélgetésel tisztelegnek a 70 éve elhunyt Radnóti Miklós költő előtt az emléknapon országszerte.
2014.11.07 17:16MTI
A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala szervezésében vasárnap Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet, majd koszorút helyez el Radnóti Miklós sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
A Millenáris Teátrumban írók és irodalomtörténészek - Lator László, Szabó T. Anna, Simon Márton, Krusovszky Dénes, Térey János, Márton László, Varga Mátyás - beszélgetnek Radnóti Miklós életéről és költészetéről.
A közönség megtekinheti a Bor és környéke című dokumentumfilmet, majd Törőcsik Franciska színművész olvas fel részleteket a költő idén elhunyt felesége, Gyarmati Fanni decemberben megjelenő naplójából. A székesfehérvári Fortedanse társulat produkciója után Mókus és a Fabula Rasa, majd Szabó Balázs Bandája ad koncertet.
A slam poetry jegyében tartanak rendhagyó megemlékezést a budapesti Akvárium Klubban, ahol fiatal slammerek versenyeznek egymással, majd a műfaj szakavatott képviselői mutatják be tudásukat. Az alapot mindehhez nem Radnóti Miklós versei, hanem a költő élete és munkája által inspirált saját élmények képezik.
Az amerikai Rick King rendezte Erőltetett menet című amerikai-magyar játékfilm vetítésével emlékeznek Budapesten és Pécsen Radnótira: szombaton a Vörösmarty utcai Bródy Ház Stúdióban, vasárnap a pécsi Kodály Központban és a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatják az érdeklődők a magyar- amerikai koprodukcióban készült mozgóképet a Balassi Intézet közreműködésével. November 10-én az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium dísztermében, valamint a Budapesti Film Akadémián vetítik le a filmet.
A pécsi Kodály Központban az emléknapon a Pannon Filharmonikusok adnak hangversenyt: a műsort a holokauszt során elhunyt Nádor Mihály évtizedekre eltemetett, nemrég fellelt Hegedűversenye nyitja, a concerto szólistája Kelemen Barnabás hegedűművész.
Az este középpontjában Vajda János Á la recherche című zeneművének ősbemutatója áll, amelyet Radnóti Miklós naplórészlete és utolsó versei ihlettek. A szimfonikus költeményt a szerző kifejezetten ez alkalomra, a Pannon Filharmonikusok felkérésére komponálta. Az emlékhangverseny műsorát Karl Amadeus Hartmann német szerző I. szimfóniája zárja.
A holokauszt-emlékév keretében megvalósuló koncert mellett tematikus tárlatokkal, irodalmi pódiumbeszélgetéssel, filmvetítéssel és hegedűjátékkal kísért versfelolvasással idézik meg a tragikus sorsú költő emlékét. Szilágyi Zsófia, Milbacher Róbert és Kisantal Tamás irodalomtörténészek arról beszélgetnek majd, hogy milyen kapcsolódása van Radnóti költészetének a holokauszt-irodalomhoz.
A pódiumbeszélgetésen elhangzanak Radnóti versei és részletek Gyarmati Fanni naplójából, a produkciókat Bujtor Balázs hegedűjátéka kíséri. Az intézményben folyamatosan hallgathatók és olvashatók Radnóti Miklós versei.
Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt hétfőn villámcsődületet rendeznek: a sétálóutcán összegyűlő diákok Radnóti Miklós Nem tudhatom... című versét adják elő interaktív, zenés performance formájában. Kedden este Miklós Péter történész Radnóti szegedi egyetemi éveit mutatja be a hallgatóságnak az Emlékpontban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06