Indul a karácsonyi szezon
Lámpás fesztivál a szegedi Reök-palotában
Lámpás felvonulással, épületfestéssel és Márton-napi programokkal indítja karácsonyi szezonját a Reök-palota és a Szegedi Szabadtéri Játékok szombaton.
2014.11.06 23:30MTIMint Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense rámutatott, német nyelvterületen elterjedt szokás, hogy fáklyás felvonulásokat szerveznek és Márton-tüzeket gyújtanak ilyentájt. Ennek szimbolikus mondanivalója, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi, sok emberhez eljusson.
A délelőtt kezdődő kézműves foglalkozásokon az esti felvonulás résztvevői elkészíthetik színes, díszes lámpásaikat, és a karácsonyi készülődéshez is jó tippeket kaphatnak.
A felvonulás délután 5 órakor indul a szecessziós palota elől, majd a résztvevők egy rövid belvárosi séta után érkeznek vissza a térre, ahol már sült gesztenyével, török mogyoróval, forralt borral, meleg teával és pattogatott kukoricával várják őket.
Miután mindenki a palota elé ért, a lámpások mellé felgyúlnak az épület hangulatos karácsonyi fényei, az estet pedig karácsonyi épületfestés teszi különlegessé.
Az impozáns látványt zenei aláfestés egészíti ki: fél hattól a Zagar tagja, dj Bootsie pörgeti a lemezeket a palota előtti téren. A Márton-naphoz kapcsolódóan családi múzeumpedagógiai programokat és művészettörténeti előadásokat is szerveznek.
Minden program ingyenes, illetve a Reök-palota két kiállítását, a Fehér László festőművész alkotásaiból nyílt tárlatot és a 32. Magyar Sajtófotó Kiállítást is belépőjegy váltása nélkül tekinthetik meg a látogatók, és ezen a napon indítják a Szegedi Szabadtéri Játékok karácsonyi bérletvásárlási akcióját is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


