Októberi aukción kaparintottuk meg
Székesfehérváron mutatták be az ismét állami tulajdonba került Barabás Miklós-festményt
Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban mutatták be szerdán azt az ismét állami tulajdonba került Barabás Miklós-festményt, amelyen a művész gróf Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilonát ábrázolja.
2014.11.06 02:30MTIL. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar állam élve elővásárlási jogával, egy októberi aukción kikiáltási áron vásárolta meg az alkotást.
Hozzátette: a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műtárgyfelügyeleti irodája a képért 5,5 millió forintot, a további költségekre pedig 1,1 millió forintot fizetett.
Emlékeztetett arra, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi bejelentése alapján műtárgyakat vásárol vissza az állam külföldi és magyar magántulajdonosoktól a magyar múzeumi hálózat számára. Örömének adott hangot, hogy Barabás Miklós Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című festményével hozzájárulhattak a magyar közösség gyarapításához.
Az államtitkár közölte, hogy a magyar művészettörténet kiemelkedő alakjának festménye három hónapig lesz látható a székesfehérvári múzeumban. Az alkotást utána a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban állítják ki. L. Simon László hangsúlyozta, hogy a közeljövőben több hasonló, visszavásárlásról szóló bejelentésük lesz.
A Forster Központ a hazai és külföldi aukciókat is folyamatosan figyeli, hogy a Magyarországról jórészt illegálisan elhurcolt műtárgyakat és bútorokat visszavásárolhassák. Mindez kapcsolódik a budai Vár és elsősorban a palotanegyed hosszú távú hasznosítását magában foglaló Hauszmann-tervhez is.
A Hauszmann-bizottság november 14-én ül össze először, az ülést Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg és ezen tárgyalnak a budai Vár felújításáról, a palota új hasznosításáról is - mondta.
L. Simon László közölte, hogy a kormány két hete tárgyalt a nemzeti kastélystratégiáról, amelyet a Miniszterelnökség dolgozott ki a Forster Központ segítségével. A kormány támogatta a javaslatot, de kérte a program bővítését, hogy újabb létesítmények kerülhessenek a 2014 és 2020 között felújítandó kastélyok közé. A kibővített stratégia november 13-án kerül a kormány elé - fűzte hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nagyszabású programról van szó, amely jelentős forrásokat tartalmaz majd. Megjegyezte, hogy a tervezetben szereplő kastélyok nagy része Fejér megyei, mert ott számos olyan főúri kastély épült, amely építészeti és művészettörténeti szempontból igen jelentős.
Cser-Palkovics András polgármester a múzeumban lévő Seuso-kiállításról elmondta: egy hónappal ezelőtti megnyitása óta mintegy tízezer látogató látta a kincseket.
Úgy vélte, helyes gyakorlat vidéki nagyvárosokba ilyen jelentős tárlatokat vinni és alátámasztja azt a törekvést, amely a festmény megvásárlásához is vezetett. L. Simon László megjegyezte: a vidéki időszaki kiállítások szorgalmazása és támogatása jó irány, mert jelentősen növeli a múzeumok látogatottságát és a bevételeket is.
Kiemelte, hogy a kormány hamarosan áttekinti a múzeumok ingyenes látogathatóságát szabályozó rendeletet. Mint mondta, változtatni akarnak rajta, a kedvezményezetti kört és a nyitva tartási időket is újragondolják és új jogszabályi környezettel kezdik a múzeumok 2015-öt.
Sághi Attila, a Forster Központ elnöke rámutatott arra, hogy nem üres kastélyépületeket akarnak, hanem a régi hangulatot, kulturális értékeket szeretnék visszahozni. Úgy vélte, ennek jó példája Barabás Miklós alkotásának sikeres megvásárlása is.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint Barabás Miklós (1810-1898) életművében fontos szerepet töltöttek be a főúri és polgári megrendelésre készült portrék, közülük való gróf Nádasdy Ferencné, született gróf Zichy Ilona (1849-1873) megörökítése.
A 220-szer 160 centiméteres olaj-vászon festményen a fiatalasszony gyászruhát visel. Az egészalakos festmény jelzete mutatja, hogy a grófné korai halála után négy évvel, 1877-ben készült.
A kép előtörténete csak részben ismert, az azonban szinte biztos, hogy szorosan kötődik Zichy Ilona férjéhez, Nádasdy Ferenchez (1842-1907) és általa a nádasdladányi kastélyhoz, amelyet az özvegyen maradt, fiatal gróf úgy fejezett be és úgy rendezett be, mintha elhunyt hitvese továbbra is ott élne.
A gróf többet nem házasodott meg, három gyermekének, a kultúrának és a közügyeknek szentelte életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06