Nehéz dolga volt a zsűrinek
124 pályázat érkezett a Média Építészeti Díjra
Idén 124 beérkezett pályázat közül választotta ki a nemzetközi építészekből álló előzsűri azt az öt megvalósult épületet és öt építészeti tervet, amelyek esélyesek a Média Építészeti Díjra, és amelyek a november 27-i nyilvános, budapesti döntőn versengenek majd egymással a győzelemért.
2014.11.05 04:30MTIA 10. születésnapját ünneplő, kortárs építészeti alkotásokat és terveket értékelő Média Építészeti Díjért a megépült épület kategóriában a Pannonhalmi Bencés Főapátság új látogató bejárata, az egri Nagy-Eged hegyi borterasz, a pilisi "hosszú" családi ház, egy csobánkai családi ház és a 4-es metró építész generáltervezése versenyez.
A tervek között az egri vár Zárkándy-bástyájának rekonstrukciójáról szóló elképzelés, a szabadság-szigeti ökoturisztikai látogatóközpont terve, a tarcali kőfejtőben megrajzolt Trial edzőtelep terve, a Kecskeméti Filmműhely épületének újragondolására született koncepció, valamint a tihanyi "látott hal háza" építészeti terve száll versenybe egymással - olvasható az építészfórum.hu közleményében.
A döntőbe jutott tervek és épületek tervezői november 27-én az Uránia Filmszínház nyilvános zsűrizésén mutatkozhatnak be, ahol a média képviselői döntenek a nyertesekről.
A versenyben a közönség is voksolhat a neki legjobban tetszőkre: a szavazás első fordulójában november 6-ig választhatják ki mind a 124 pályázat közül az epiteszforum.hu olvasói a szerintük legjobb 10 tervet és 10 épületet, a második fordulóban pedig ezek közül kell a nyertest megjelölni.
Ebben az évben a versenyre a megépült épület kategóriában 65, az építészeti terv kategóriában 59 pályázat érkezett be a szervezőkhöz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06