Több mint 300 relikviát láthatunk majd
Európa legnagyobb Elvis Presley kiállítása nyílik decemberben Londonban
Az énekes gracelandi otthonából érkező több mint 300 relikviát felsorakoztató tárlaton látható lesz a sztár amerikai sasos színpadi ruhája és egy rózsaszín Cadillac is.
2014.11.05 02:30MTI
Fotó: Wikipédia
A kiállításon helyet kaptak olyan ereklyék is, mint az a billiárdasztal, amelyen Elvis a Beatles tagjaival játszott, amikor az együttes 1965-ben meglátogatta őt memphisi villájában.
Emellett látható lesz több színpadi ruhadarab, köztük az a fekete bőrfelszerelés is, amelyet a zenész az 1968-as televízióban közvetített visszatérő koncertjén viselt. A kiállított személyes tárgyak sorát szaporítja a sztár pénztárcája, benne a lányáról készült képekkel, a házkulcsai valamint TCB feliratú gyűrűje is.
A látogatók emellett virtuálisan végigjárhatják a fürdőszobát, ahol a sztár életét vesztette 1977-ben. Bár minden tárgy egy élet emlékeit hordozza magában, boldogok vagyunk, hogy ezek a kincsek elhagyják otthonukat.
"Elvis nagyon sokat jelentett számomra és a lányom számára, de mindketten tudjuk, hogy a családunk az egész világgal osztozik rajta" - nyilatkozta az énekes volt felesége, Priscilla Presley. Néhány relikvia, így az amerikai sasos ruha és a rózsaszín Cadillac, csak rövidebb ideig lesz megtekinthető az egyébként kilenc hónapon keresztül nyitva tartó kiállításon.
"Graceland eljön azokhoz, akik nem tudnak elmenni Gracelandbe" - hangsúlyozta a kiállítás koordinátora, Nic Wastell. Graceland Elvis memphisi birtokának a neve, ami ma múzeumként és turistalátványosságként üzemel.
A kiállítás december 12-től augusztus 31-ig lesz látogatható a londoni O2 Arénában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


