Október 29-én jelenik meg
Délutáni csókok: a Budapest Bár turnén mutatja be új lemezét
Alig fél évvel legutóbbi lemeze, a Húszezer éjszakás kaland után ismét stúdióalbummal jelentkezik a Budapest Bár. A népszerű produkció új anyaga, a Délutáni csókok október 29-én jelenik meg, és országos turnén mutatják be.
2014.10.18 23:30MTI
freedigitalphotos.net/Michelle Meiklejohn
"Előre terveztük, hogy két albumunk fog idén megjelenni, Az volt a koncepció, hogy a tavaszi dinamikus albumot ősszel egy melankolikusabb, érzékenyebb dalokat tartalmazó CD kövesse.
Mindkét lemez a Volume 5 alcímet viseli" - idézte a zenekar menedzsmentjének közleménye Farkas Róbertet, a Budapest Bár vezetőjét.
A lemezen szerepelnek sok-sok évtizeddel ezelőtti slágerek - a Hulló falevelet annak idején Ferrari Violetta énekelte, a Nagyságos asszonyomot Kalmár Pál, a Tanulj meg kisfiam komédiázni című számot Ajtay Andor vitte sikerre - mellett hallható Kovács Kati 1972-es dala, Az eső és én, vagy a Kex zenekar Pirosmadár című száma.
A Budapest Bár feldolgozott külföldi slágereket is, így Tom Waitstől a Dead and Lovelyt, Nick Cave-től a Where the Wild Roses Grow-t, a Simon & Garfunkeltől a The Sound of Silence-t, Michael Jackson Billie Jeanjét, Harry Nilsson Everybody's Talkinját.
A címadó dal, a Délutáni csókok a Budapest Bár egyik énekese, Kollár-Klemencz László szerzeménye. A Délutáni csókok című lemezen a Budapest Bár 11 énekese (Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián, Mező Misi) mellett három vendég is énekel: Tania Saedi bécsi díva, akit a közönség már több koncerten láthatott az együttessel, a fiatal énekes-zongorista Iván Szandra, valamint a cigányzene ikonja, Bangó Margit.
Utóbbi, a Kossuth-díjas előadóművész az idei Zsidó Nyári Fesztiválon lépett fel a Budapest Bárral. "Iván Szandra a Hulló falevél című dal előadója a lemezen.
A perzsa származású osztrák Tania Saedit Londonban a Zenei Olimpián fedeztünk fel 2012-ben, és azóta barátság alakult ki közöttünk, ő a Billie Jeant énekli. Az album egyik különlegessége Bangó Margit és Mező Misi duettje, kettejük hangja nagyon passzol egymáshoz az Én a bánatot csak mindig kifogom című dalban" - fejtette ki a zenekarvezető.
A Budapest Bár zenekarban Farkas Róbert hegedül és gitározik, Farkas Mihály cimbalmozik, Ökrös Károly harmonikázik és zongorázik, Farkas Richárd bőgőzik, Kisvári Ferenc pedig dobol.
A Budapest Bár október végétől 2015 januárjáig Budapesten és vidéki városokban turnén mutatja be idei két albumát. Budapesten a Délutáni csókok megjelenésének napján, október 29-én 19 órakor a MOM Kulturális Központban hallgathatja először élőben az új dalokat a közönség.
Két nappal később a debreceni Kölcsey Központban, novemberben Kaposváron, Székesfehérvárott, decemberben a fővárosi Művészetek Palotájában, Miskolcon, Győrött, januárban Pécsett, Veszprémben és Budapesten a Vígszínházban is lesz fellépés.
Az elmúlt hét évben a hazai zenei élet egyik legsikeresebb és legnépszerűbb formációjává vált Budapest Bár 2007 nyarán egy VIII. kerületi bérház 3. emeleti lakásában alakult, a korábban a Kistehén Tánczenekarból és a Romano Dromból ismert Farkas Róbert hegedűs kezdeményezésére.
A zenész magyar alternatív zenekarok énekeseit hívta el, akiket arra kért, hogy a század első évtizedeiben kávéházakban, bárokban, elegáns mulatókban és régi filmekben elhangzott slágereket énekeljék el cigányzenészekből álló zenekara kíséretével - ez volt benne a "csavar", amely egyedülállóvá tette a műsort.
A produkció több tízezer eladott lemezen, mintegy száz színházi előadáson, országos és külföldi koncertturnékon van túl.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


