Programajánló
Francis Veber vígjátékát mutatja be a veszprémi Pannon Várszínház
Francis Veber kortárs francia szerző Balfácánt vacsorára című vígjátékát mutatja be szombaton a veszprémi Pannon Várszínház. A József Attila Színház után az országban másodikként látható a darab a veszprémi társulat előadásában.
2014.10.15 05:30MTIA teátrum igazgatója, Vándorfi László azt mondta, hogy a darab a konfliktusok, félreértések vígjátéka, amely a nevettetésen túl "meg is facsarja az ember szívét".
A rendező kiemelte: a főszereplő Bakai László, aki 12 év után tért vissza a veszprémi színpadra, chaplini figurát formál meg, olyan helyzetekbe kerül, amelyekhez nincs hozzászokva és ebből adódnak a helyzetkomikumok.
Bakai László Francois Pignon szerepét formálja meg a darabban. Nyolc szereplő játszik az előadásban, mindenki szokatlan oldaláról mutatkozhat be, a szerepekhez sok kreativitás és saját ötlet kell - fogalmazott Vándorfi László.
A szórakoztatáson túl az előadás tükröt is tart a nézőknek - mondta a rendező.
Bakai László színművész a darab cselekményéről elmondta, hogy "újgazdagok szórakozásként félnótásokat hívnak meg vacsorára, elhitetve velük, hogy fontos emberek", így idézve elő számtalan komikus helyzetet.
Az előadás díszletét Kovács Yvette Alida tervezte, a jelmeztervező Justin Júlia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06