Tehetségkutató
Négyszáznál is többen neveztek ParaSzuperSztár tehetségkutatóra
Négyszáznál is többen jelentkeztek a fogyatékossággal élők számára tavasszal meghirdetett ParaSzuperSztár című kulturális tehetségkutató versenyre, amelynek döntőjét december 5-én tartják.
2014.09.30 16:45MTI
freedigitalphotos.net/Sharron Godyear
A versenyt előadó- és alkotóművészeti kategóriában hirdették meg, a két kategóriában együttesen négyszáznál is többen jelentkeztek, életkortól és fogyatékosság típusától függetlenül bárki nevezhetett - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Az összegzés szerint az előadóművészeti kategóriában a mintegy 160 nevezésből a beküldött bemutatkozó anyagok alapján egy szakmai zsűri több mint 50 produkciót választott be az október 6-i és 7-i elődöntőbe.
A továbbjutók december 5-én, a fogyatékossággal élők világnapján mérkőznek meg egymással a győzelemért. Az alkotóművészeti kategória legjobb alkotásait és a nyerteseket szintén ezen a napon mutatják be.
Az előadóművészeti kategória zsűrijében Both András színművész, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes, Gaudy Babette képző- és iparművész, Koncz Gábor színművész, László Attila gitárművész, Pozsgai Zoltán zongoraművész, Tóth Richárd színész-koreográfus foglalt helyet, a zsűri elnöke Monspart Sarolta világbajnok tájfutó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


