Erdészeti és vadászati ismeretek
Szarvasbőgés-túrák szombattól a Pilisben
A visegrádi és a pilisszentkereszti erdészet szombaton délutántól túrákat szervez, ahol a résztvevők magaslesről hallgathatják a gímszarvasok bőgését, valamint erdészeti és vadászati ismereteket sajátíthatnak el.
2014.09.18 09:20MTI
Fotó: Wikipédia
Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője hozzátette, a valkói erdészet, megfelelő létszám esetén, naponta 17 és 20 óra között tart vezetést a szarvasbőgés iránt érdeklődőknek, a Budakeszi Vadasparkban pedig szeptember minden péntekjén éjszakai túrák indulnak.
Mindegyik helyszínre érdemes távcsövet magukkal vinni a természetbarátoknak, a túrákon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, amelynek részletei a www.parkerdo.hu oldalon olvashatók.
A gímszarvas kifejlett, párzásra kész bikái szeptember-októberben bőgéssel hívják fel magukra a szarvastehenek figyelmét, míg a háremüket őrző hímek riválisaik elriasztása, erejük fitogtatása céljából is bőghetnek.
Az ivarérett gímbikák ebben az időszakban ivarérett nőstényt terelnek kisebb csapatba, így alakítják ki a háremet. Fizikai erejüket fitogtatva arra törekednek, hogy az általuk őrzött hárem kizárólagos urai maradjanak.
Ha másik, háremet alakítani még nem tudó bika közelít, ezt észlelve a csapatbika először hanggal figyelmezteti a trónbitorlót távolmaradásra. Ha ez eredménytelen, néha megverekszenek a birtokjogért.
Amelyik bika a párbajban alulmarad, az megfutamodik és a párzási időszak végéig folytatja a tehenek, ünők keresését. Mivel a nagyvad nem kedveli a hőséget és többnyire nappal pihen, leggyakrabban az esti és a hajnali szürkületben szólalnak meg a bikák, de a bőgés csúcsidőszakában a nap bármelyik szakában megszólalhatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


