A Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra
Jövő pénteken búcsúztatják Sztankay Istvánt
Szeptember 26-án 15 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Sztankay Istvántól, a nemzet színészétől Budapesten, a Farkasréti temetőben.
2014.09.17 15:41MTI
Sztankay Istvánt életének 79. évében, hosszú betegség után érte a halál pénteken. A közlemény szerint a nemzet színészét saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a XIII. kerületi önkormányzat, a Nemzeti Színház, a Madách Színház és a József Attila Színház. Sztankay Istvántól görög katolikus szertartás szerint vesznek végső búcsút.
A művész Budapesten született 1936. február 14-én, apja görög katolikus lelkész volt. Fiatalon labdarúgó-karrierről álmodott, de 18 évesen rá kellett jönnie, hogy hiába véd jól, a kapus posztjához nem nőtt elég magasra.
Ezután volt segédkántor, kifutófiú egy ktsz-ben, anyagmozgató a hídépítőknél és csillés a metróépítkezésen. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1957-ben - harmadszorra - vették fel. Diplomáját 1961-ben kapta meg, első szerződése Miskolchoz kötötte.
1963-ban már a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, ahonnan 1974-ben a Madách Színházhoz szerződött. 1991-től a József Attila Színházban játszott, 2006-ban lett az angyalföldi társulat örökös tagja. Egyénisége, sajátos orgánuma klasszikus és modern darabokban is kiválóan érvényesült. Emlékezetes alakításai közé tartozik Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Viktor (Zorin: Varsói melódia), Agárdi Péter (Heltai Jenő: A néma levente), Sebők Zoltán (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom), Kálvin János (Sütő András: Csillag a máglyán), Kolhaas Mihály (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja).
A legnagyobb közönségsikert Bernard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című darabjában aratta. A mintegy 450 alkalommal játszott vígjátékban az azóta elhunyt Schütz Ila volt partnere, akivel számos más színdarabban is fellépett és állandó szereplői voltak a televízió kabaréműsorainak is. Filmvásznon az 1963-ban készült Hattyúdalban mutatkozott be Páger Antal partnereként. Jelentősebb filmjei közé tartozik a Párbeszéd, a Húsz óra, az Ismeri a szandi-mandit?.
A televízióban címszereplője volt a hatalmas sikert aratott Bors-sorozatnak, egyik főszereplője az Egy, kettő, három című Molnár Ferenc-darab tévéváltozatának és Karinthy Ferenc Dunakanyarjának. Kellemes, férfias hangja miatt szívesen foglalkoztatták a szinkronstúdiók is, ő volt Tony Curtis és Jean-Paul Belmondo állandó magyar hangja.
Rendezőként is kipróbálta magát, színpadra állította Dürrenmatt Play Strindberg című drámáját és Az úr vadászni jár című Feydeau-vígjátékot. Művészi munkásságáért 1966-ban és 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1978-ban érdemes művész lett, 1998-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét 1997-ben vehette át, 2012-ben a nemzet színészének választották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06