Gyász
Elhunyt Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező
Hosszan tartó, súlyos betegség után 78 éves korában elhunyt Kézdi-Kovács Zsolt Balázs Béla-díjas filmrendező, aki a Magyar Filmunió alapítója és 19 évig az Eurimages magyar képviselője volt.
2014.09.09 17:59MTIA hétvégén elhunyt Kézdi-Kovács Zsoltot a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió saját halottjának tekinti - tudatta a szervezet kedden az MTI-vel.
Kézdi-Kovács Zsolt 1936-ban született a vajdasági Nagybecskereken. 1961-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás Máriássy-osztályban diplomázott filmrendező szakon. 1962-1969 között Fábri Zoltán és Jancsó Miklós asszisztenseként dolgozott. A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja, majd 1975 és 1977 között vezetőségi tagja volt.
Első játékfilmjét, a Mérsékelt égöv című alkotást 1970-ben készítette el, a film Nemeskürty István stúdióvezető segítségével kijutott a locarnói filmfesztiválra, ahol Ezüst Leopárd díjat nyert.
Kézdi-Kovács Zsolt tíz játékfilmet rendezett, amelyek közül több díjakat kapott rangos nemzetközi filmfesztiválokon. Az a nap a miénk című 2002-es dokumentumfilmjével az 1956-os forradalom első napjának személyes emlékeit dolgozta fel.
Az 1980-as évektől kezdve a magyar és nemzetközi filmszakma tevékeny alakja lett. 1987 és 1989 között a MAFILM igazgatója, 1990-től 2009-ig az Eurimages magyar képviselője, 1992-2001 között a Magyar Filmunió alapító-igazgatója volt. 1993-tól 1995-ig a Magyar Filmszemle igazgatója, 2000-től 2001-ig a Magyar Rendezők Céhe alelnöke, majd elnöke volt.
Az 1990-es évek elején kezdte forgatni legnagyobb lélegzetű vállalkozását, az Erdély leírása című dokumentumfilm-sorozatot a neves néprajzkutató, Orbán Balázs a Székelyföld leírása című könyve nyomán. Erdélyt végigjárva mintegy 156 órányi anyagot forgatott stábjával, a sorozatból csak néhány rész készült el. A leforgatott anyag a kelet-közép-európai multikulturális társadalom páratlan kordokumentuma. Utolsó éveiben egészen haláláig az anyag rendszerezésén és megformálásán dolgozott.
A művész a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét (1998) és a Francia Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatát (1998) is megkapta. Kitüntetései között van az Ezüst Piramis életműdíj (Kairó, 1996), a Francia Irodalom és Művészetek Rend tiszti fokozata (1992), valamint Balázs Béla-díjjal (1986) is elismerték munkáját.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06