Ki lesz a befutó?
Hárman pályáztak az Operettszínház vezetésére
Hárman nyújtottak be pályázatot a Budapesti Operettszínház vezetésére; a teátrum igazgatói posztjára Lőrinczy György művészeti menedzser, Bozsó József színész, rendező, kulturális menedzser és Tokody Ilona operaénekes pályázott.
2014.08.22 17:40MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A július 18-án a www.kormany.hu honlapon közzétett pályázati felhívás szerint, a felhívás megjelenésétől számított legkésőbb 30 napon belül kellett személyesen benyújtani a pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Személyügyi Főosztályán, ahová a pályázati határidő lejártáig három személy nyújtotta be pályázatát - közölte az MTI megkeresésére pénteken a minisztérium.
Lőrinczy György, a Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatója és az Európai Művészeti Menedzserek Szövetségének elnökségi tagja az MTI-nek megerősítette azt, hogy beadta pályázatát az Operettszínház élére, ahol az elmúlt évek munkájának a folytatását tervezi, frissebb szemlélettel.
Mint közölte, művészeti vezetőnek a színházat jelenleg igazgató Kerényi Miklós Gábort kérte fel - aki nem pályázik az igazgatói posztra -, míg tervei szerint Makláry László folytatná főzeneigazgatói munkáját.
A színház jelenlegi menedzsmentje támogató nyilatkozatot csatolt a pályázatához - hangsúlyozta Lőrinczy György. Bozsó József szintén megerősítette, hogy pályázatot nyújtott be, ennek részleteiről azonban egyelőre nem kívánt beszélni.
Tokody Ilonát az MTI-nek nem sikerült elérnie. Mint az Emmi emlékeztetett, a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kértek fel, melynek tagjai az érintett előadó-művészeti bizottság négy, a miniszter egy, az előadó-művészeti szervezet közalkalmazotti tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy, továbbá a munkáltatói jogkör gyakorlójának két képviselője.
A pályázatokat a benyújtási határidőt követő 30 napon belül kell elbírálni, majd a munkakör betöltéséről a miniszter a szakmai bizottság véleményének kézhezvételétől számított 30 napon belül, az abban foglaltakat mérlegelve dönt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


