Megszívják
Nemzetközi pipatalálkozó Pécsen
A pipázás szerelmeseit hívják Pécsre hazánkból és Európa más pontjairól egy hagyományteremtő rendezvény gazdái.
2014.08.16 03:30MTI
Forrás: Wikipedia
Első alkalommal rendezi meg augusztus 22-én és 23-án a Pécsi Nemzetközi Pipatalálkozót a Pécsi Füstölgők Asztaltársaságának Hagyományőrző Egyesülete, amely a rendezvény során nemcsak a hazai és külföldi pipaimádókat, hanem az érdeklődőket is várja színes programokkal.
Mint azt egy csütörtöki sajtótájékoztatón Horváth Attila, a szervező egyesület elnöke elmondta, szeretnék, ha hagyomány válna a pécsi eseményből, hiszen maga a pipázás is a magyar kultúra része, még ha ma már kevesebben, mint ötezren hódolnak is hazánkban e szenvedélynek.
Hozzátette: a pipázás része a magyar vidéki és városi történelemnek, közösségépítő hatása van, és a mai pipázók már nem is nikotinéhségből naponta, hanem leginkább a társasági élet, a közösség miatt gyújtanak rá hetente egy-két alkalommal.
Említést tett arról, hogy a rendezvényre bizonyosan eljönnek a pipaszívók országos bajnokságának résztvevői, de nemcsak hazánkból, hanem Szerbiából, Szlovákiából és Romániából is jelezték érdeklődők, hogy jelen lesznek az eseményeken, köztük az augusztus 23-i lassúsági pipaszívó versenyen. Ezen három gramm dohányt kell majd a lehető leghosszabb ideig füstöltetniük a pipázóknak egyetlen meggyújtással.
A programok között pipatörténeti kiállítás, irodalmi matiné, filmvetítés és több koncert is szerepel, így a szervezők azt remélik, sok olyan érdeklődő is ellátogat az eseményekre, aki nem is fogott még pipát a kezébe.
A programokról további részletek találhatók a www.pecsifustolgok.hu honlapon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


