Zene-szóval
Sztárok a szabadkai zsinagógáért: jótékonysági koncert nagy nevekkel
Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Falusi Mariann és Szabó Tamás lép fel azon a jótékonysági koncerten, amelyet a szabadkai zsinagóga javára rendeznek szeptember 11-én az észak-vajdasági településen.
2014.08.13 16:39MTI
Fotó: Facebook/Presser Gábor Koncert
A befolyt összegből a zsinagóga egyik vitrázsát újítja fel a Milkó Izidor Vajdasági Zsidó Kulturális Intézet.
A szabadkai zsinagógát májusban Európa hét legveszélyeztetettebb kulturális öröksége közé sorolták az Europa Nostra páneurópai műemlékvédelmi szervezet Bécsben zajló éves közgyűlésén. Az UNESCO 1989-ben javasolta, hogy nyilvánítsák az épületet a világ kulturális örökségének részéve, 1990-ben pedig bekerült Szerbia kiemelt jelentőségű műemlékei közé is.
A magyar szecesszió stílusában épült szabadkai zsinagógát Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, az üvegablakok Róth Miksa műhelyében készültek. Az 1970-es években bedőlt az egyik kupolája, és az épület majdnem összedőlt, felújítása azóta is tart.
Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke Orbán Viktor miniszterelnök március végi szabadkai látogatásakor az MTI-nek elmondta: a magyar állam 100 millió forintig terjedő anyagi támogatást ad a zsinagóga belső terének felújítására. A zsinagóga külső részének rekonstrukciója már folyamatban van.
Az építkezés ideje alatt az úgynevezett téli vagy kis zsinagógát használják, a vallási szertartásokon pedig a környező települések zsidó hitközségei is részt vesznek. A zsinagógában a legutóbb a 2000-es évek elején tartottak szertartást.
A 19. század végén, illetve a 20. század elején mintegy 3400 izraelita élt Szabadkán. A második világháború idején az akkor már 6000 főt számláló zsidóság többsége az auschwitzi koncentrációs táborba került, ahonnan kevesen tértek vissza. Ma már csupán 250-en élnek Szabadkán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


