Őseink emlékére
Emlékművet avattak Budakeszin a betelepült német családok tiszteletére
Józsa Bálint szobrászművész Őseink emlékére című alkotásával a háromszáz éve betelepült német lakosság élete, munkássága és hagyományai előtt tiszteleg a város.
2014.08.10 15:49MTI
freedigitalphotos.net/koko-tewan
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: ez az emlékmű is erősíti azt a hitet, hogy különböző nemzetiségű és vallású emberek évszázadokon át tudnak egymás mellett élni békében, szeretetben és közös hitben, és megmutatja a magyarok befogadó hajlandóságát.
Egyben jelzi az idetelepült németek hitét, közösségi erejét, töretlen akaratát. Schrotti János, a budakeszi német önkormányzat elnöke beszédében a magyarországi németek 1946-os elűzetéséről is megemlékezett. A kitelepítés egy tragikus szelete annak a háromszáz évnek, amelyet az elődök itt eltöltöttek - mondta.
Hangsúlyozta: az utókornak emlékeznie kell azonban az építésre, a haza védelmére, a település szépítésére vagy a közösségek kapcsolatára. Csutoráné Győri Ottilia polgármester (Fidesz-KDNP) az avatáson azt hangsúlyozta: emlékezni kell a múltra, hogy meg lehessen érteni a jelent, és megtalálni a megmaradás és a gyarapodás útjait.
Franz Huber, az egykori, Budakesziről kitelepítetteket és leszármazottaikat tömörítő szervezet, a Budakesser Gemeinschaft elnöke és Hidas Mátyás, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke is felidézte, hogy az elődök szorgalmas munkával egy szinte lakatlan településből a 20. századra virágzó falut varázsoltak.
Ezt a lelki és fizikai építőmunkát, kultúrateremtő folyamatot derékba törte ugyan a 250 évvel későbbi kitelepítés, de az elődök életműve fennmarad - hangsúlyozták. Az emlékművet megáldotta Spányi Antal megyés püspök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


