Debrecenben
Kis nyelvek oktatása a V4-ek nyári egyetemi konferenciáján
Politikai, gazdasági, regionális súlya van az olyan együttműködésnek, amely a V4-ek országaiban folyó kis nyelvek oktatásának elősegítését tűzi ki célul.
2014.08.07 17:05MTI
Forrás: Wikipedia
Szaffkó Péter, a Debreceni Nyári Egyetem igazgatója ismertette: a csütörtökön kezdődő kétnapos konferencián tizennégy előadás hangzik el a magyar, a lengyel, a szlovák és a cseh nyelv oktatásáról, a nyelvtanítás nehézségeiről. Az előadók - a tizenkét külföldi szakember mellett - Pécsről, Budapestről, Győrből és Debrecenből érkeztek.
A konferencia résztvevői megvitatják egyebek között azokat a módszertani kérdéseket, amelyekkel motiválhatják a szomszédos népek nyelvének tanulását, egymás kultúrájának megismerését - hangsúlyozta az igazgató. Az angol nyelv mellett fontos annak az országnak a nyelvismerete is, ahová munkavégzés, tanulás vagy házasságkötés miatt kerülnek a fiatalok - emelte ki.
Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese hozzáfűzte, hogy "az ilyen együttműködés révén a bizalom és a barátság erősödik a négy nemzetben".
A sajtótájékoztatón részt vett Milán Peprnik cseh konzul, Michal Cerny, a Budapesti Cseh Centrum igazgatója, Jaroslaw Bajaczyk, a Budapesti Lengyel Intézet igazgatóhelyettese is. A lengyel szakember megerősítette: örömmel jöttek a konferenciára, mert fontosnak ítélik a nyelvoktatást a V 4-ek együttműködésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


