Műremekek
Pécsi Zsolnay-remekművek a budai Várban
Zseniális Zsolnay-kiállítás nyílt július 31-én az egykori Honvéd Főparancsnokság felújított épületében, a budai Várban. A pécsi Janus Pannonius Múzeum Zsolnay gyűjteményéből közel százhatvan kerámia csodálható meg az év végéig látogatható tárlaton.
2014.08.02 19:22ma.hu
Fotó: WELL
Az „Egy zseniális család – Zsolnay” című kiállításon mintegy kétszázhatvan kerámia és porcelán látható, amelyből közel százhatvan a pécsi Janus Pannonius Múzeum anyagából állt össze. Amellett, hogy a kiállítás művészi értékű kerámiákat mutat be, elénk tárja egy zseniális magyar család sikertörténetét is.
A kiállítás megnyitása kapcsán Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, hogy „A magyar állam és Pécs városa felelősséggel tartozik a Zsolnay-örökség fényének megőrzéséért. Közös feladatunk, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően bemutassuk ezt az egyedülálló kulturális örökséget, Zsolnay Vilmos egykori álmának megvalósulását.
„A Janus Pannonius Múzeum állandó Zsolnay-kiállítása Pécsett marad, és a továbbiakban is változatlanul, a már közismert, értékes műtárgyakkal várja az érdeklődő nagyközönséget. A budai Várban kiállításra kerülő mintegy kétszáz utazó Zsolnay műtárgy azonban önmagában is önálló, átfogó képet nyújt a Zsolnay kerámiatörténetről” – mondta Magyar Attila, a JPM gazdasági vezetője.
A Pécsre látogatóknak, a páratlan Zsolnay-gyűjtemény mellett érdemes megtekinteni a JPM további állandó és időszakos kiállításait is. A többek között a Csontváry- és Vasarely-kiállításáról méltán híres pécsi múzeum hazánk második legnagyobb kortárs képző- és iparművészeti gyűjteményének tulajdonosa.
„A népszerű „Leonardo, a reneszánsz zseni” című kiállításának köszönhetően a Janus Pannonius Múzeum összforgalma idén már július végére elérte a tavalyi egész évi látogatószámot. Az idei összes látogató több mint nyolcvan százaléka a Leonardo-tárlat megnyitása óta tekintette meg a múzeum egy vagy több kiállítását. A polihisztor közel 60 méret- és korhű találmányát bemutató, Európában egyedülálló tárlatot már több mint 30 ezren látták” – mondta Magyar Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


