Kuriózum kolorban
Színes légi felvételek kerültek elő az atomtámadás utáni Nagaszakiról
A felvételeket az amerikai Nemzeti Levéltár College Park-i részlegében fedezték fel, a második világháborús atomtámadás jövőre esedékes 70. évfordulójához kapcsolódóan indított kutatás során.
2014.07.07 16:45MTIA júniusi vizsgálat alkalmával nagyjából harminc színes felvétel került elő, és ezek közül hármat mutatott meg a japán város vezetősége a sajtó munkatársainak.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a képek pontosan mikor készültek, ám az egyikről - amelyen a robbanás területe látható -, úgy vélik, hogy az atomtámadást követő évben készülhetett. A másik két fényképen Nagaszaki egy vasútállomása és építés alatt álló házak láthatók.
A képeket a Nagaszaki Atombomba Múzeumban fogják kiállítani, de az interneten is elérhetővé teszik őket, amint sikerül meghatározni a készítésük pontos idejét és a rajtuk látható helyszíneket.
Hirosimára 1945. augusztus 6-án dobott az amerikai légierő atombombát, Nagaszakira három nappal később.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


