Holokauszt-emlékév
Köztéri műalkotással jelölték meg a volt szombathelyi gettó bejáratát
Közösen emlékezett meg a holokauszt áldozatairól vasárnap Szombathely önkormányzata és a Szombathelyi Zsidó Hitközség, a deportálások 70. évfordulója alkalmából köztéri műalkotással jelölték meg az egykori szombathelyi gettó bejáratát.
2014.07.07 04:30MTIPuskás Tivadar (Fidesz-KDNP), a vasi megyeszékhely polgármestere a megemlékező ünnepségen azt hangsúlyozta: 926 szombathelyi család 3609 tagját hurcolták el és ölték meg haláltáborokban, akiknek egyetlen "bűne" az volt, hogy zsidó vallásúak voltak.
A városháza közvetlen szomszédságában található Gettó-kapu emlékhelyen Veres Gábor helyi szobrászművész fából és bronzból készült alkotását avatták fel: a mű egy kisgyermek ajtóra akasztott kabátját ábrázolja, a zsebből egy játékmackó feje kandikál ki, a kabátka bal oldalán pedig hatágú sárga csillag éktelenkedik.
Radnóti Zoltán főrabbi rámutatott: a megemlékezéseken évről évre az elhurcoltak és meggyilkoltak száma hangzik el, a puszta számok mögött azonban emberek, édesapák, feleségek, gyermekek, kollégák, szomszédok vannak, emlékük személyes és hetven év múltán is őrzik azt családjukban, közösségekben.
Hozzátette: az érték, amit ezek az emberek képviseltek és további életükben a közösség javára megteremthettek volna, velük együtt hiányzik a társadalmunkból, így tehát valamennyien veszítettünk. A főrabbi szerint nem húzódik semmiféle határvonal magyarok és zsidók között, zsidó vallású honfitársaink egyszerre zsidók és magyarok.
A jövőben azon kell dolgozni, hogy a bennünket összekötő múltat és közös értékeinket minél jobban megismerjük - fogalmazott. Radnóti Zoltán szerint a mai zsidó fiataloknak bátornak kell lenniük, felül kell emelkedniük a félelmeken, nem szabad zsidóságukat egy olyan sorsközösségként megélniük, amelybe beleszülettek, de nem kérték azt.
Szavai szerint büszkén vállalható a zsidó hit és a zsidó kultúra, a zsidó identitás még akkor is, ha félelemre ma is van ok, ha sokakban, akik átélték a borzalmakat, még mindig rossz emléket ébreszt, "ha bakancsok csattognak egy ütemre az utcákon".
A szombathelyi megemlékezés részeként a helyi zsidó imaház előtti téren megnyitották az Élet Menete Alapítvány Elhurcolt életek című vándorkiállítását és felavatták a zsinagóga falán az egykori szombathelyi gettó zsidó tanácsának emléktábláját is.
Az imateremben ezután húszéves hagyományt követve emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól. A gyászszertartáson részt vettek a megye és a város vezetői, valamint a társegyházak képviselői is. A szertartást Radnóti Zoltán és Fekete László főkántor vezette, a zsidó közösség tagjai kaddist, gyászimát mondtak az elhunytak lelki üdvéért.
A megemlékezés az egykori szombathelyi zsinagóga oldalánál, az áldozatok emlékfalánál koszorúzással folytatódott, este pedig a Bercsényi utcai zsidó temetőben gyászimával zárul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06