Kastély
Színes programok a nyári szezonban Keszthelyen
Lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével, folklórzenével, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, musicallel, színházi előadásokkal, valamint sportrendezvényekkel készülnek a nyári szezonra Keszthelyen.
2014.07.06 02:30MTI
Fotó: Facebook/Keszthelyi Nyári Játékok
A Balaton-parton megkezdődnek a zenepaviloni koncertek, a karmelita bazilikában orgonakoncert-sorozat indul, a városi strand pedig különböző sportrendezvények helyszíne lesz - közölték a szervezők az MTI-vel.
A szervezők szándéka szerint a legnagyobb szabású nyári fesztivál a KeszthelyFest lesz, amelyet első alkalommal rendeznek meg. Július 11-től három napon át három helyszínen zajlanak az események: a Festetics-kastély parkjában lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével és a Hair című musical bemutatójával várják a látogatókat. A történelmi belváros sétálóutcájában a folkprogramok mellett gasztronómiai különlegességeket, valamint a magyar pálinkaházak termékeit is megkóstolhatják a résztvevők. A Balaton-parton "fanyűvő játékparkot" építenek ki. Az esti koncerteken számos együttes lép fel, mások mellett a Ghymes, az Amadinda Ütőegyüttes, a Magyarvista Social Club, a Cimbaliband, az Igricek és az Alma Együttes szórakoztatja a közönséget.
Július 18-tól népzenei és néptáncfesztivált rendeznek. A Balaton-parton kiépített Zenepavilonban a magyar mellett szerb, horvát, német, görög és bolgár táncokat mutatnak be, szombat este pedig a nézők is táncra perdülhetnek.
Július 25. és 27. között már dzsesszmuzsika szól a Zenepavilonban: a JazzFröccs című zenei program - amely a KeszthelyFesthez hasonlóan új kezdeményezés - borkóstolással és gasztronómiai különlegességekkel egészül ki.
A hagyományos - sorban a huszonkettedik - keszthelyi borünnep, a zalai borcégér július végén kezdődik el. A borfelvonulás a Fő tértől egészen a Balaton-partig tart majd, ahol borházak és pecsenyesütők várják a fesztiválozókat. Öt napon át délutánonként játszóházakat, esténként koncerteket, táncházat tartanak, esténként pedig utcabállal fejeződik be a nap.
A Balaton-parti programokkal párhuzamosam a Festetics-kastélypark szabadtéri színpadán megkezdődnek a Keszthelyi Nyári Játékok. Július 24-én, a nyitóelőadáson a Hét boszorka című zenés produkciót mutatja be a Centrál Színház társulata, majd Michael Frayn Függöny fel! című bohózatát tűzik műsorra.
A programokról bővebb információ olvasható a www.keszthely.hu oldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


