Puccs vagy összeomlás?
A rendszerváltásról szóló könyveket mutattak be Lakiteleken
A rendszerváltást feldolgozó három könyvet mutattak be csütörtökön Lakiteleken, a Kárpát-medencei Szabadegyetemen, mindhárom kötet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) gondozásában készült el.
2014.07.04 04:33MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/adamr
A Puccs vagy összeomlás? címet viselő első könyv lényegében egy interjúkötet, és benne azok a beszélgetések olvashatók, amelyeket az MSZMP Politikai Bizottsága (PB) tagjaival készített a Kádár-rendszer végén Simon János politológus - mondta Bíró Zoltán, az egy éve működő intézet főigazgatója.
Ezek az interjúk arról szólnak, hogy 1989-ben az ország főhatalmának legfontosabb testületét alkotók nem tudták, hogy mi zajlik az országban. Teljes volt a pánik, azt érezték ugyanis, hogy itt valami nagy változás lesz, és ez személy szerint őket is érinteni fogja - tette hozzá az irodalomtörténész.
Konkrétumokat ismertetve kitért arra, hogy több PB-tag nem ismerte az ország eladósodottságának mértékét, sőt magát a folyamatot sem. Ez feltehetően azért volt így, mert a Kádár János és Fekete János közötti megegyezésről nem tudtak - jegyezte meg. Bíró Zoltán ismertetése szerint Rendszerváltás 1989 című, több szerzős második kötetbe 15 tanulmányt szerkesztettek.
Ezzel az volt a szándékuk, hogy leszámoljanak a rendszerváltást övező torzításokkal és illúziókkal. A harmadik mű a Tüntetések könyve, amelyben elnevezéséhez hűen 56 tüntetést vizsgáltak meg a szerzők, leírva azok körülményeit, résztvevőit, jelszavait és minden lényeges jellemzőit - zárta az ismertetőt a Retörki főigazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


