Fiatalon ment el
Meghalt Szöllősy-Csák Gedeon Gergely televíziós rendező, humorista
Életének 37. évében, pénteken meghalt Szöllősy-Csák Gedeon Gergely televíziós rendező, humorista, a Dumaszínház társulatának tagja.
2014.06.21 19:34MTI
Fotó: Facebook/Dumaszínház
A legtöbben stand-up comedysként, a Dumaszínház fellépőjeként ismerhették meg Szöllősy-Csák Gedeon Gergelyt. A humorista évek óta állt a színpadon és szórakoztatta vicceivel a közönséget.
Ugyanakkor rendezőként, forgatókönyvíróként is alkotott. Munkatársa volt a Magyar Televízió Klipperek című sorozatának és kreatív szerkesztőként a Repeta című ifjúsági műsorban is segédkezett. Tevékenységhez olyan produkciók is kötődnek, mint a Páratlan történet című rövidfilm (2004), a Másik szoba című rövidfilm (2005) és a Szőke kóla (2005). Emellett dolgozott a híradóban is.
Szöllősy-Csák Gedeon Gergely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán diplomázott, életében kiemelt szerepe volt a vallásnak. A Magyar Nemzetnek adott interjúban így nyilatkozott arról, hogy fér meg egymás mellett a humor és a hit: "sokan mondják, hogy milyen távol áll egymástól a stand-up és a vallás. Ez nem igaz. (...) Istennek is van humora, lásd a kacsacsőrű emlőst".
Az MTVA saját halottjának tekinti Szöllősy-Csák Gedeon Gergelyt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


