Diák-Oscar
A hétvégén adják át az idei diák-Oscarokat
A hét végén adják át az idei diák-Oscar-díjakat Los Angelesben: a győzteseket már hetekkel ezelőtt értesítették, ám hogy kategóriájukon belül arany-, ezüst- vagy bronzérmet kapnak-e munkájukért, azt csak a szombati ceremónián fogják megtudni.
2014.06.06 23:30MTIA 41. alkalommal megrendezett ceremónián 15 főiskolás, illetve egyetemi hallgató részesül a kitüntetésben a hollywoodi DGA Theaterben. Az eredményhirdetésen külföldi film, játékfilm, animáció, dokumentumfilm és alternatív kategóriában osztanak ki érmeket.
A külföldi filmek mezőnyében angliai, német és izraeli filmiskola diákja nyerte idén az amerikai filmakadémia díját. Peter Baumann a Border Patrol című feketekomédiával vívta ki a szakma elismerését. A film a bajor-osztrák határon szolgáló német rendőrökről szól, akik meglógnak a munkából, hogy futballt nézzenek.
Habár Baumann Münchenből származik, az akadémia Nagy-Britanniát tünteti fel az alkotás származási országaként, mivel a fiú akkor készítette a filmet, amikor a leedsi Northern Film School diákja volt. "Ez az jelenti, hogy a forgatás alatt a csapatom felének fogalma sem volt arról, hogy miről beszélnek a színészek" - mondta nevetve a fiatal filmes.
Szintén a külföldi filmek mezőnyében diadalmaskodott Hadas Ayalon Paris on the Water című alkotása. A dráma, amely egy hajdani mozicsillagról szól, az első izraeli alkotás, amely diák-Oscart nyert. "Az összes újság írt róla valamit" - mondta a Tel-avivi Egyetemen tanuló Ayalon. "Olyan, mintha Izraelben most én lennék az ország büszkesége" - tette hozzá a lány.
A kategória harmadik díjazottja a Müncheni Televízió- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lennart Ruff lett, aki a Nocebo című akció-thrillerért kapja az elismerést. A film, habár az alkotó szerint teljesen szándékolatlanul, Tom Tykwer A lé meg a Lola című 1998-as játékfilmje előtt tiszteleg.
Az akadémia jóvoltából a héten rövid Los Angeles-i turnén vehettek részt a győztesek: vetítésekre, stúdiótalálkozókra és filmkészítőkkel való beszélgetésekre vitték őket.
A diák-Oscar-díjat (Student Academy Awards) 1972-ben alapította az amerikai filmakadémia. A korábbi érmesek között van Spike Lee és Trey Parker, valamint az Oscar-díjas John Lasseter és Robert Zemeckis is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


