Salvador első szürrealista alkotása
Dalíé a 150 euróért vett festmény
A festmény a feltételezések szerint magát a festőt ábrázolja anyja méhében ikertestvérével együtt, amint a fiú angyallá változik.
2014.05.24 00:30MTISalvador Dalí katalán festőművész legkorábbi szürrealista alkotásaként azonosították azt az olajfestményt, amelyet tulajdonosa több mint 20 éve vásárolt körülbelül 150 eurónyi összegért egy régiségkereskedésben.
Tomeu L'Amo művészettörténész az északkelet-spanyolországi Girona egyik üzletében talált rá a festményre 1988-ban. Feltételezte, hogy Dalí korai műve lehet, de a bolttulajdonos állította, hogy a képnek semmi köze Dalíhoz, mivel rajta az 1896-os dátum áll, azaz nyolc évvel korábbi, mint amikor a festő született.
L'Amo 25 ezer pesetát fizetett a képért, és a következő negyedszázadot azzal töltötte, hogy megpróbálja bebizonyítani feltételezését.
"Amikor láttam a színeit, feltételeztem, hogy Dalié a mű. Ez az én véleményem volt, de nem tudtam bizonyítani. Nyomozást folytattam, és lépésről-lépésre meggyőződésemmé vált, hogy Dalí korai művéről van szó" - mondta el L'Amo, amikor bemutatta a festményt a sajtónak csütörtökön Madridban.
A festmény a feltételezések szerint magát a festőt ábrázolja anyja méhében ikertestvérével együtt - aki meghalt, mielőtt Dalí született -, amint a fiú angyallá változik.
A szakemberek számos technológiát felhasználtak, hogy megállapíthassák a festményt eredetiségét. A vászon infravörös átvilágítása kiemelte azokat az ecsetvonásokat, amelyek Dalí későbbi munkáinak is jellegzetességei. A festékek elemzéséből megállapították, hogy az alkotás nem készülhetett 1909 előtt. Neves grafológus megállapította, hogy Dalí maga írta rá a festmény jobb sarkában olvasható rövid dedikálást.
A szakemberek végül arra a következtetésre jutottak, a Salvador Dalí méhen belüli születése című festményt a művész 1921-ben 17 évesen alkotta, néhány évvel az előtt, hogy csatlakozott a szürrealisták mozgalmához.
Úgy véljük, hogy a festmény Dalí első szürrealista alkotása - hangoztatta Nicolas Descharnes, világhírű Dalí-kutató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


