Cannes
Philip Seymour Hoffman nélkül is folytatódik Az éhezők viadala
Philip Seymour Hoffman februárban bekövetkezett váratlan halála ellenére be tudták fejezni Az éhezők viadala harmadik epizódját.
2014.05.19 18:00MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A film rendezője, Francis Lawrence a produkció több sztárjával együtt a cannes-i filmfesztiválon népszerűsíti az új epizódot.
A két részben a mozikba kerülő Az éhezők viadala 3. - A kiválasztott forgatása már zajlott, amikor Hoffman kábítószer-túladagolás következtében elhunyt.
A színész a posztapokaliptikus történetben az évente gyerekekkel megrendezett és televízión közvetített, halálos viadal játékvezetőjét, Plutarch Heavensbee-t alakította.
Francis Lawrence elmondta, hogy mivel Hoffman az ötven forgatási napjából negyvenkettőn már túl volt, tehát szerepe java részét eljátszotta, nem helyettesítették őt más művésszel, hanem inkább átigazították a forgatókönyvet, hogy megkerülhető legyen a hiánya.
A film ezekkel a változtatásokkal együtt is "működik" - fűzte hozzá. A The Hollywood Reporter februárban, a színész halála után arról számolt be, hogy A kiválasztott 1. részét a színész teljesen leforgatta, a 2. részből pedig már csak egy heti munkája maradt.
A rendező és a szereposztás néhány tagja, köztük az Oscar-díjas Jennifer Lawrence (aki nem a rendező rokona) a nagy költségvetésű produkció reklámozására érkezett Cannes-ba.
Az éhezők viadala 3. - A kiválasztott (1. rész) premierjét novemberre tervezik, az epizód második fele pedig 2015 novemberében debütál. Az éhezők viadala-sorozat első két darabja világszerte több mint 400 millió dolláros jegyeladással zárta forgalmazását.
A film alapjául szolgáló Suzanne Collins-regények csak az Egyesült Államokban több mint 65 millió példányban keltek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


