Program
Könnyed szórakozást ígér a XVII. Földvári Nyári Esték
A Csík zenekar koncertje és a Magyar Állami Népi Együttes fellépése mellett a Gül baba és a Római vakáció is szerepel a XVII. Földvári Nyári Esték idei programjában, amely Pataki Dezső művelődésiház-igazgató szerint igényes, ugyanakkor könnyed szórakozást ígér.
2014.05.11 23:23MTIA Földvári Nyári Estéket szervező dunaföldvári művelődési ház vezetője elmondta: a műfajokat tekintve a változatosság mellett arra is törekedtek, hogy a helyhez illő, könnyed stílusú előadásokat mutassanak be. Hangulatos "díszletet" jelent maga a vár, amelyet néhány éve felújítottak, erre a szezonra pedig bővítették a szabadtéri színpadot.
A sorozat első előadása június 29-én a Csík zenekar koncertje lesz. Július 5-én pedig egy operettel várják a közönséget, a Turay Ida Színház művészei a Gül baba című darabot adják elő. Az előadás különlegessége, hogy ezúttal Benkő Péter játssza azt a szerepet, amelyet annak idején a népszerű tévéjátékban, apja Benkő Gyula alakított - mesélte Pataki Dezső.
A harmadik előadás július 12-én a Magyar Állami Népi Együttes vendégszereplése lesz. Azzal a műsorral lépnek színpadra, amellyel a közelmúltban Amerikában turnéztak. "Ezt a műsort nem csak azoknak ajánljuk, akik a néptánc és a népzene elkötelezett hívei. Hiszen olyan táncművészeket láthatnak a vár színpadán, akiknek az előadása már meghódította a világot" - hangsúlyozta a szervező.
A XVII. Földvári Nyári Esték július 19-én zárul az Orlai Produkció Római vakáció című zenés vígjátékával, amelynek főbb szerepeiben Balla Esztert, Fekete Ernőt és Hernádi Juditot láthatja a közönség.
Minden előadás este 9-kor kezdődik, eső esetén egy nappal később, de ugyanazon a helyszínen, a dunaföldvári vár udvarán tartják meg azokat - tájékoztatott Pataki Dezső.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


