Koncertek, családi és múzeumi programok mellett
Szabadtéri táncház Óbuda napján
Koncertek, családi és múzeumi programok mellett szabadtéri táncház is várja vasárnap az érdeklődőket Óbuda napján, a kerület négy helyszínén.
2014.05.03 06:30MTI
freedigitalphotos.net/pixomar
A Göncöl Néptáncegyüttes tagjai a Fő téren, a Gázgyári lakótelepen, a Csillaghegyi Közösségi Háznál, valamint a 3K- Kaszásdűlői Kulturális Központ előtt hívják szabadtéri táncházba az érdeklődőket. Csiki Gergely, az együttes vezetője pénteken az MTI-nek arról beszélt, hogy magyar néptáncok, csíki népi táncok, azon belül egy héjsza (körtánc) lépéseit sajátíthatják el a résztvevők.
"Folyamatosan gyorsuló zene kíséretében az egyszerű lépesekből felépülő héjszát, a kicsiktől a felnőttekig, bárki azonnal megtanulhatja" - mondta az együttes vezetője arra bíztatva az érdeklődőket, hogy csatlakozzanak a moldvai csángó körtánchoz is, amelyhez a lassúból a gyors tempóig felpörgő Ördög útja című népi zene adja a ritmus.
Rossz idő esetén a meghirdetett négy helyszínen zárt térben tartják meg az eseményt - fűzte hozzá az együttes vezetője.
A Göncöl Néptáncegyüttesben - hatévestől, hatvanhat éves korig - több mint nyolcvan táncos ápolja a népi hagyományokat. Több hazai rendezvényen léptek már fel, és nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi fesztiválokon is elismerték őket.
Az együttes célja, hogy a lehető legszélesebb körben közvetítse a néptánc, a népzene és a mozgás örömét, valamint közösségformáló erejét, és hozzájáruljon ahhoz, hogy a népi kultúra a városiak között is a szórakozás elfogadott formája legyen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


