Gyümölcsleves a színpadon
Vidám, humoros képek a sziget második napjáról
A Sziget elmúlt 15 évének leglátogatottabb napja volt csütörtökön. Jay Kay, a popkulturális ikon és zenekara, a jó nevű ősökkel dicsekedhető Ky-Mani Marly, a Kaiser Chiefs, a 70 éves örökifjú Rhoda Scott, a tengerentúl egyik legnépszerűbb metál csapata, az Iced Earth illetve a hazai új generáció legjobbjai az Irie Maffia vagy a Kaukázus - és persze a többi produkció - mintegy 68 ezer látogatót vonzott a Szigetre.
Vidám, humoros képek a sziget második napjáról 
Korábban 65 ezer fő volt a Sziget maximális befogadó képessége, azonban idén a szervezők újabb területeket tisztítottak meg a Hajógyári sziget egyes, hosszú ideig elhanyagolt területein. Emiatt immár akár 70 ezer látogatót is tud fogadni a Sziget, amit természetesen az infrastruktúra további fejlesztésével tettek kényelmesebbé. Szükség is volt erre, hiszen a minden idők legerősebb programjával kecsegtető idei Sziget második napján már túllépte a nézőszám a korábbi maximumot.
A legnagyobb helyszíneken nagy tömegek várták a sztárokat, de az sem maradt néző nélkül, hogy az Open Vidámzenei Színpadon este fellépő Stenk együttes a zenei produkció alatt egy gyümölcslevest is főzött a világot jelentő deszkákon, amit az utolsó három szám alatt elfogyasztott a publikum. A
Sziget harmadik napján itt a Sex Pistols, a világzene porondján Mory Kante, csellós Metallica a metál sátorban és minden, ami szemnek és fülnek ingere. A meteorológiai előrejelzések szerint pénteken tetőzik a forróság, azonban este már enyhülés várható. De akár hül, akár fú, a Szigeten minden együttáll a biztonságos bulizásra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


