Ünnepi hétvége
Májusfa alatt piknikezhetnek a szennai skanzen látogatói
Az év utolsó tavaszi hónapját kezdő hosszú hétvégén akár a május elsejére virradó reggel felállított májusfa alatt is piknikezhetnek azok, akik a Kaposvártól hét kilométerre fekvő település központjában lévő szabadtéri néprajzi múzeumban, a szennai skanzenben szeretnének kikapcsolódni.
2014.05.01 08:51MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
A szervezők tájékoztatása szerint május első négy napján is gazdag programmal várják a látogatókat.
A hosszú hétvégét nyitó csütörtökön háromóránként ingyenes tárlatvezetéseken vagy a játékudvarban szervezett programokon vehetnek részt az érdeklődők, a piknikezni vágyókat zselici finomságok sokasága várja.
Pénteken a Meteor Természetbarát Turista Egyesület kerékpárosait köszöntik a szennai skanzenben, amely egyik állomása lesz a Kaposvárról induló túrázóknak, egyúttal a későn kelők itt még csatlakozhatnak a csoporthoz.
A szombati pihenőnapon a társasjátékokat kedvelőket Együd Árpád és Gönczi Ferenc gyűjtéseiből válogatott gyermekjátékok sokasága és családi méta bajnokság várja a skanzenben, vasárnap pedig az édesanyákat köszöntik.
Ezen a napon a gyermekükkel érkező édesanyák belépőjegyüket ajándékba kapják. Délután kettő órától gyerek táncházzal várják a látogatókat. A jókedvről és a mulatságról a Zselic Alapfokú Művészeti iskola növendékei és tanárai gondoskodnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


